Hubertus

Előszó

Szent Hubertusról azt meséli a legenda, hogy vadágszat alatt az erdő mélyén egy halálra hajszolt szarvas aggancsai közt fehér keresztet látott felragyogni és hogy erre a csodára meztelen térdére roskadt és elejtette ijját. Ez az eset tette csendes szentté Aquitánia hercegét, aki addig nagyon is könnyelmű életet folytatott.
Az a «Hubertus», akiről e könyv szól, nem volt herceg, sőt még vadász sem, még kevésbbé szent. De mégis joggal «Hubertus» a neve. Gondtalanul, mi több, lelkiismeretlenül élvezte az élet sok örömét, akár egy léha herceg; hajszolta az aranyat, hatalmat, tekintélyt, a nőt, a mámort a borban, a szerencsét a játékban s egy napon fehér keresztet látott feltündökölni, mire megbénult minden vadászszenvedélye és csendes ember lett.
Messze az élet estéjétől fáradt lett. Ekkor meglátta egyszer kalandhajhászás közben a nagy szenvedés keresztjét. Talán egy kicicomázott, rossz útra tévedt, hirtelen sírásban kitörő asszony szemében látta meg? Talán egy éhező arc homlokán látta felrajzolva, amikor ez benézett az ablaküvegen abba a terembe, ahol ő dőzsölt? Talán egy sekrestye-lámpásban csillant meg, amely haldoklóhoz vezette a papot s amellyel éjjeli hazatérése közben, eltelve s félig ittasan találkozott? Vagy talán a fehér halotti vánkos fölött látta lebegni, amelyre túlkorán lehajtotta fejét utolsó nyugalomra az a barátja, ki legjobban futott a gyönyörök után?
Valahol meglátta Hubertus a nagy szenvedés keresztjét. Vissza