Narratívák 2.

Előszó

A Narratívák 2. kötet tanulmányai a történet és fikció kapcsolatával, e viszony különféle olvasáselméleti, strukturális szemantikai, hermeneutikai, esztétikai, filozófiai és narratológiai vonatkozásaival foglalkoznak. Mindez a fikcionalitásról mint átfogóbb kategóriáról tanúskodik, ahogyan a narratívák kontextusa is tágabb keretet jelöl ki a történet tárgyalására, mint amilyen a sajátos irodalmi elbeszélésé lenne. Johannes Anderegg alátámasztja az észrevételt, a fikció és fikcionalitás fogalmai a nyolcvanas években az európai és amerikai kutatásokban is előtérbe kerültek. Az esztétikai tapasztalás és a fikcionális nyelvhasználat különbségéről, arról, hogy a poétikus nyelv nem szükségszerű jegye az esztétikai fikciónak, hiszen a nyelven kívüli dolgokra való utalás eltörlése esetén a nyelvhasználat mindenkori módja válhat jelszerűvé, a kötetben olvasható értekezésében beszél. Anderegg tanulmánya segít árnyalni a poétikai és fikcionális nyelvhasználat megkülönböztetését: "Fikcióval is élhet az a nyelv, melyet fentebb poétikusnak neveztünk, az a nyelv, mely nem oldódik fel konvencionális gondolati horizontban, és amely előbb megkonstruálja azt a világot és azt a horizontot, melyből megérthető; az a tény, hogy az irodalmi műalkotás gyakran mindkettő - fikcionális és poétikus - alkalmat nyújt a két aspektus vagy kategória oly gyakori összekeverése." Munkája A fikció funkciói című tanácskozás anyagának része, melynek szervezője, szerkesztője az elmúlt évek egyik figyelemre méltó német fikcióelméletének szerzője, Wolfgang Iser volt.
Az irodalmi narrációt meghatározó fikciós jelleg megítélésében tapasztalható eltérések egyben a nyelv- és valóságszemléletet, kommunikációt, értelmezést, megértést, hatást és az általános értelemben vett elbeszélő gyakorlatot érintő különbségek is. Nelson Goodman a fikcióról mint újjáalkotott valóságról beszél. Paul Ricoeur újrajelölést emleget: a narratív cselekvés újra jelenti a világot annak időbeli dimenziójában. Paul de Man múlt és jövőbeli létezésünk képét olyan idő- és térrendszereknek felelteti meg, melyek, noha maguk is a valóság részei, a fikcionális narrációkhoz és nem a világhoz tartoznak. Az irodalom nem azért fikció, írja, mert valamiképpen megtagadja a "valóság" elismerését, hanem mert nem a priori bizonyos, hogy a nyelvi jelenségvilág szabályainak megfelelően működik. Ebből következően az sem bizonyos, hogy a saját nyelvén kívül bármire nézve is megbízható információforrás lenne... Vissza