Utolsó vacsora

Fülszöveg

Pawel Huelle (1957) legújabb regénye gyökeresen különbözik a Gdansk múltját nosztalgikusán felidéző szerző eddigi írásaitól. Bár a több helyszínen, több idősíkon játszódó Utolsó vacsora legfontosabb helyszíne ezúttal is az író tengerparti szülővárosa, a cselekmény javarészt a nem túl távoli jövőben játszódik.
Amely jövő persze a jelen tendenciáinak szatirikus kivetítése: a városban a templomok mellett mecsetek épültek, az egyik főútvonalat Kaczynski fivérek sugárútnak nevezik, a városlakók életét pedig éjjel-nappali italboltok elleni bombamerényletek bénítják, amelyek hátterében egyesek az iszlamistákat, mások a saját magáról elnevezett bormárkával piacra lépő, befolyásos Monsignore tisztelendőt gyanítják.
De a jelenhez kapcsolja a regényt a cselekmény középpontjában álló, készülő festmény, az Utolsó vacsora is, amelynek modelljei - a regény főszereplői - az esti nagy, közös fotózásra igyekeznek a felbolydult városban. Nemrégiben csakugyan készült egy ilyen kép: Maciej... Tovább

Fülszöveg

Pawel Huelle (1957) legújabb regénye gyökeresen különbözik a Gdansk múltját nosztalgikusán felidéző szerző eddigi írásaitól. Bár a több helyszínen, több idősíkon játszódó Utolsó vacsora legfontosabb helyszíne ezúttal is az író tengerparti szülővárosa, a cselekmény javarészt a nem túl távoli jövőben játszódik.
Amely jövő persze a jelen tendenciáinak szatirikus kivetítése: a városban a templomok mellett mecsetek épültek, az egyik főútvonalat Kaczynski fivérek sugárútnak nevezik, a városlakók életét pedig éjjel-nappali italboltok elleni bombamerényletek bénítják, amelyek hátterében egyesek az iszlamistákat, mások a saját magáról elnevezett bormárkával piacra lépő, befolyásos Monsignore tisztelendőt gyanítják.
De a jelenhez kapcsolja a regényt a cselekmény középpontjában álló, készülő festmény, az Utolsó vacsora is, amelynek modelljei - a regény főszereplői - az esti nagy, közös fotózásra igyekeznek a felbolydult városban. Nemrégiben csakugyan készült egy ilyen kép: Maciej Swieszewski, a gdanski Szépművészeti Akadémia professzora 1995 és 2005 között festette nyolc méter hosszú Utolsó vacsorádéi. A Szent János-templomban látható kép kezdettől komoly támadások kereszttüzében állt. A regényben többször is megvetéssel emlegetett „avantgardista" kritika giccsnek kiáltotta ki a festményt, amelynek apostolait a festő barátairól, a gdanski elit képviselőiről - köztük a szerzőről, Huelléról - mintázta.
Az író egyfelől bemutatja, hogyan készülhetnek kisszerű korokban is a régi mesterek műveihez mérhető alkotások, hogyan örökíti meg a festmény a korát, és hogyan szembesíti önmagával. De a modellek párhuzamos életrajzai mellett Huelle más korok és helyszínek (a XIX. század eleji Jeruzsálem, a XV. századi Bizánc, a jugoszláv háború utáni Szarajevó) bekapcsolásával jelzi: szándékai sokkal távolabbra mutatnak annál, mint hogy csupán torz tükröt tartson a mai lengyel társadalom vagy saját generációja elé. Egyetemesebb kérdések izgatják: milyen szerepet játszhat a mai kor emberének életében a metafizika, a vallás? Hogyan születik a mítosz? Lehet-e ma is a metafizika közvetítője a művészet? Vissza