Pécs

Előszó

Több mint ezer esztendő történelmének viharában és napsütésében áll Pécs városa a népek országútján. Kelet nyers erejének, akarásának és nyugat kultúrájának hullámai számtalanszor csaptak össze már felette. De nagy viharoknak, a népvándorlásnak, majd a félholdnak árnyéka is elvonult. Azóta hallgatag ősi tornyok őrzik a város csendes utcáit, amelyekben szinte még mindig hallani a történelem járását. Pécs minden köve az emberiség kultúrtörténetének egy lapja, a küzdelmes magyar mult egy emléke. Itt csiszolta a kőkorszak embere együgyü kőbalátit, hogy évszázadokon vágja át magát vele, hogy fia kezébe már bronz- és vastárgyakat adhasson. Illirekről, keltákról, rómaiakról, húnkról, gepidákról, gótokról, longobardokról, avarokról és bulgárokról tanúskodnak az ősi pécsi kövek. Őskeresztények imádkoztak itt lopva a katakombák fáklyafénye mellett a vértanuk sírja felett. Később a török tüzdelte bele a város vérző testébe félholdas dzsámijait. Ezeket még ma is mutogatja az ősi város, mint öreg harcos a csatán szerzett sebeket, melyek néma szenvedésekről tanusodnak. Néhol még látszanak a mohlepte ősi bástyák, csorba falak és a város él, virágzik a csonka határ szélén ősi romjai felett. Földjében római téglák között kelta, török sírokban alusszák örök álmukat megbékülve a égi véres csaták színpadának hősei és ha sírjukat feltárja az építő kéz, némák ők, de mégis beszélnek. Vissza