A születés művészete

Előszó

Öt éve ismerem ezt a könyvet, négy éve várok magyar nyelvű kiadására, és egyre aktuálisabbak, egyre fontosabbnak érzem.
A könyv Amerikában íródott. Amerikai emberek amerikai történeteinek őszinte, személyes közlésein alapul. Attól, hogy mélyen személyes, nemcsak amerikaiakról, hanem rólunk is szól, igazolva Carl Rogers, a nemrég elhunyt világhírű pszichológus tanítását, miszerint ami a legszemélyesebb, az általános érvényű is egyben.
Szülész-nőgyógyász és pszichológus vagyok. A szülésre való fölkészítés terén ugyanazon az úton ugyanoda jutottam itt, Magyarországon, mint másik külföldön. 1978-ban a saját szervezésű tanfolyamaimon még csak a nők, később a párok, végül már meglévő gyerekeik is részt vettek. Eleinte csak ismeretanyagot és technikát - légzést, relaxációt stb. - tanítottam, majd 1979-től kezdtem beengedni az apákat a szülőszobára. A foglalkozásokon - a technika rovására - egyre nagyobb hangsúlyt kapott maga a párkapcsolat. Végül a résztvevők, illetve a szülő nők visszajelzései segítségével sikerült rájönnöm, hogy nem vezetni, hanem kísérni kell a szülést. Az a jó, ha abban segítem a nőt és a környezetét, hogy a szüléskor - éppúgy, mint életük más pillanataiban - szabadon érezzék, képviseljék és vállalják önmagukat. A szülés akkor halad jól, ha hagyjuk megtörténni a dolgokat. A "szülés majd rávezeti őket arra, amit én sohasem tudtam volna megtanítani nekik: nevezetesen, hogy gyermeket nem lehet büszkeséggel világra hozni, mert a gőgtől túlságosan merevvé válnak az izmok, a gerinc pedig túlságosan egyenes" (160. o.).
Geréb Ágnes Vissza