Pénzt, de sokat! (dedikált példány)

Előszó

A nyomor felhajtóereje mozgatott, amiben kezdettől fogva, mint egy bohémtanyán éltem. Az apám, aki a saját erejéből lett magyar királyi kereskedelmi tengerész, irtózatos megaláztatásokat élt át a Rákosi-korszakban. Tehetséges ember lett volna, mert ezermester volt, ügyes volt, nyelveket beszélt. A nagyapám egyébként még több nyelvet beszélt, de neki ez volt a foglalkozása. Az apámnak ez nem volt kimondottan a foglalkozása, tehát ő a franciát, az angolt, az olaszt, a hollandot, a németet és még mit tudom én, milyen nyelvet a tengeren tanulta. Hazajött a holland feleségével meg az én holland nővéremmel, és miután elvált a holland feleségétől, elvette az én szerencsétlen anyám, akiről valószínűleg sokkal többet hihetett. Fekete kis filigrán az anyám, valószínűnek hitte, mondjuk úgy, hogy nagyobb, elementárisabb felhajtóerőt képzelt bele. Az apámnak voltak írási tervei, annak idején folytatásokban jelent meg valamije. És én még hallottam 1968-ban a rádióban, egy műsorban, ami régi-régi rádióműsorokból lett összeválogatva, hogy az apám fog eladást tartani a hollandusokról, 18 óra 30 perckor. 1936-ból hallottam egy töredéket. Az apám hangját nem, de biztos megvan valahol az archívumban. Szóval ez az én tehetséges apám kis novellákat írt. Egynek a címére is emlékszem. Pipsi. Egy kutyáról szólt. Szerettem volna jól élni, de szegények voltunk a Rákosi-időkben, és emlékszem, hogy első osztályos voltam, általános iskolában, és egy hokedlin tanultam a betűket írni, mert az egész szobánkat elfoglalta egy hosszú asztal, amin filmnyomásnak nevezett kisipart próbált meg az apám. Aztán le kellett bontani az asztalt. Később azt mesélték, hogy tizennégy nap alatt húszezer forintot keresett az apám. Az óriási pénz volt. Akkor, mikor ő abbahagyta az állami munkáját, azt hiszem, kilencszáz forint volt a havi fizetése. Pedig szakképesítése volt, kereskedelmi vonalon.
Az anyám nem dolgozott. Az egész gyerekkorom ilyen próbálkozós izéből jött elő, és az egész életünk mindig valamilyen pénz kölcsönkérése körül forgott. Vagy az anyám kért kölcsön, és az apám szidta érte, vagy az apámnak volt valamilyen adóssága rumos fekete ügyben, és az anyám szidta érte, és az egész család azt mondta, hogy egyikőtök se tud bánni a pénzzel! Ebben nőttem fel. És az apám halála, az ötvenhatos halála után valóságos megváltásként ért az, hogy az anyámnak volt egy egészséges, életében talán a legegészségesebb gondolata pedagógiailag. Leült velem megbeszélni, hogy mivel ő egyedülálló asszony, és most egyelőre úgy látja, nem kíván férjhez menni, de érzi azt, hogy nekem férfikéz kell, bead állami gondozásba. A félnővéremmel, az apám hollandiai házasságából hozott lányával nem volt gondja, mivel tizennyolc év köztünk a korkülönbség. Férjhez ment, sőt a férje előző házasságából rögtön lett egy nagy lánya. A családból mindenki a maga módján támogatott. Ha húsvétkor felmentem locsolni, kaptam egy százast a nagybátyámtól. Vagy kimentem a nagyapámhoz, aki akkor jómódú embernek, jó nevű írónak számított, és tőle kaptam néha pénzt. Megbízhatatlannak tartották az anyámat anyagilag, pedig mindig minden pénzt rám költött, csak lehet, hogy a télikabátra szánt pénz korcsolyává változott, a cipőre szánt pénz mobilbelépővé változott, de mindenképpen az én javamat szolgálta. Vissza

Fülszöveg

"Ajánlom a könyvet olvasásra mindazoknak is, akik vállalkozni kívánnak bármire ebben az országban: ismerjék meg ennek a mechanizmusát, fényes és árnyoldalait, örömeit és veszélyeit." (Gyurkó László, Új Tükör, 1987. november 8.)
"Csaplár Vilmos könyve ... letehetetlenül izgalmas, és a szó szoros értelmében mindenkihez szól. Egyetlen ember sorsán keresztül a legaktuálisabb gazdasági-társadalmi-politikai kérdéseket veti fel anélkül, hogy bármikor is az okoskodás vagy a tételesség hibájába esne." (Zsámboki Mária, Könyvvilág, 1987. augusztus)
"Ilyen vargabetűkkel telitűzdelt irreális életutat a legbátrabb írók sem szoktak kitalálni, az élet azonban produkálhat hasonlót, különösen ezen a földrajzi szélességen." (Nagy Attila Kristóf, Élet és irodalom, 1987. november 20.)
"Ki lehet "korunk hőse", aki nemcsak áhítozik a milliókra, de meg is szerző őket?... A valóság szélsőségeire is kíváncsi olvasókon kívül hazánk tízmillió (alkalmi) közgazdászának is figyelmébe ajánlom Csaplár Vilmos könyvét." (Földes Anna, Magyar Nemzet, 1987. november 30.) Vissza