A kék csillag

Előszó

Huszonöt évvel ez előtt, azon frissen, hogy kikerült az oxfordi egyetemről, elhagyva otthonát, családját és rokonait - kalandokra szomjas, nyughatatlan vérétől hajtva - egyenesen Marseillebe szökött Percival C. Wren, ez idő szerint őrnagy a brit hadseregben. Gyermekkori álmait, ifjúkori ábrándjait kergetve, beállt a francia idegen-légióba. Éveken át dacolt ennek az afrikai földi pokolnak minden borzalmával: hősiesen harcolt a vad és vérszomjas arabokkal, tűrte az éhséget és szomjúságot, a Szahara irtózatos hőségét s a minden testi és lelki szenvedésnél kegyetlenebb vas-fegyelmet, mely szinte lélek nélküli páriákká alacsonyítja a légió katonáit.
Ám ez a szörnyű élet-iskola nem törte meg a fiatal legionárius energiáját, - se el nem vette kedvét a kalandoktól: sőt még jobban megedzette az akarat-erejét és kiformálta romantikus hajlandóságait. Miután megvált az idegen-légiótól, szolgált a brit földerítő lovasságban, mindig a gyarmatok határszélein, ahol örökös az élet-veszedelem, részt vett a hindu lázadások elfojtásában és a világháborút már mint őrnagy harcolta végig Kelet-Afrikában. Amit látott, átélt és tapasztalt, a született író zsenialitásával kelti életre írásaiban. Merész fantáziáját eleven, húsból és vérből való alakok támasztják alá: - ezek hajtják végre a hajmeresztő kalandokat, ezek győzik le a legképtelenebb nehézségeket és járják, megdöbbentő hidegvérrel, a halál ösvényeit. Csupa élő típus: gránitba faragott szilaj kalandorok - még a becstelen árulók és gazemberek is - akikkel az író együtt élt, küzdött és szenvedett. Vissza