Percmutatók

Előszó

Nem csekély szorongással adom közre és ajánlom e kötetet olvasóimnak. Szorongással és kétségekkel, hiszen nem tudhatom, hogy az olvasó, akinek a versolvasáson kívül oly sok más gondja van, ha mégis leül e versekhez, társam, barátom lesz-e? Nem tudhatom! A kötet - hatvan vers - egy lehetséges óra hatvan percének térben és időben független gondolatsora. Pillanatok, melyek szakadatlanul üzemeltetik az ember szívét, és a szív, mint az aranymosók szitája, felfogja a gondolatok aranyszemcséit: de felfogja a kavicsot is, s e versek inkább kavicsok, mint aranyszemcsék. Kövek, amelyek az epe- vagy vesekövekhez hasonlóan fájdalmas izgalomban tartják az érzékeny idegrendszert. Ilyenek e versek. De még az sem bizonyos, hogy versek ezek a leírt gondolatok. Talán csak küszködő szorongások. Menekülés az élet kimondhatatlan, megfogalmazhatatlan kérdései elől - vagy nyugtalan válaszkeresés e kérdésekre. Minden leírt szóban önmagát is keresi az ember, s ha nem találja, úgy az olvasó sem találja meg magát benne. Egyetlen reménye a költőnek, hogy aki kezébe veszi könyvét, hajlandó vele együtt gondolkodni. Ha így lesz, talán nem felesleges e versek közreadása. Hogy mit gondol felőlem az olvasó, nem tudhatom, de ha tudnám is, tovább keresném a választ a nyugtalanító kérdésekre, amelyeket naponta intézünk egymáshoz. Azt hiszem e kérdésekre adandó válasz lesz a találkozások fókusza: bárcsak minden kérdést meg tudnánk válaszolni. Vissza