Perikles kora

Előszó

A tárgyilagosság, a teljes elfogulatlanságra való törekvés olyan követelmény, amelyet joggal támaszt az olvasó minden történeti munkával szemben. Hozzászoktattak ehhez bennünket a XIX. század eleje óta a tudományos történetírás nagymesterei. Mindenikük jelmondata lehetne az, amit Tacitus úgy foglalt össze, hogy sine ira et studio, elfogultság és részrehajlás nélkül. Ha ez nincs meg a történészben, akkor műve sem tarthat igényt a tudományos értékjelzőre. Hiszen a tudomány végső célja az igazság kutatása. És hogyan remélhetné a multnak megszállott búvára az igazság megtalálását, ha nincs meg benne a minden érdek fölé emelkedő, szinte már hideg objektivitás. Eszerint az ideál szerint a történetíró érdektelenségének, objektivitásának olyan magasfokúnak kell lennie, hogy munkáját valójában csak az a feltétlen meggyőződés igazolhatja: a megtalált, vagy megtalálni vélt igazság - ebben az esetben a történeti igazság - önmagában is érték.
Ez a történetírói tárgyilagosságra való törekvés a közfelfogás szerint legeredményesebb lehet akkor, ha a történeti munka tárgya az írótól időben és térben egyaránt távol esik. Mert eben az esetben a jelennek semmi köze sincs a lezárt múlthoz, és így a történetíró korának problémái sem befolyásolhatják a múltról alkotott ítéletét. A közvélemény szerint épp ez az ókori történet legnagyobb előnye. Azok, akik ezzel a korral foglalkoznak, akár történészek, akár filológusok, valójában nem is a jelenben élnek. A jelennek semmi köze az ő tudományukhoz. Nem csoda, ha így aztán ők a legtárgyilagosabbak. Vissza