Perkátai László összegyűjtött írásai 1-2.

Előszó

Az alkotó, akinek írásaiból e gyűjtemény két kötete ízelítőt ad, egyike azoknak a magyar költőknek, akiket az irodalomtörténet-írás mindeddig nem méltatott kellő figyelemre. Ez, bármily sajnálatos, voltaképpen érthető is: Perkátai László (1914-1943) ugyanis még akár köztünk is lehetne, élhetne, de már közel hat évtizede halott. Harminc évet sem élt, s alkotói pályája alig több mint egy évtizedig tartott. Tehetsége a maga teljességében ki sem bontakozhatott, igazában épp csak "névjegyét" tehette le a magyar irodalom asztalára. Recepcióját ráadásul nemcsak ez a tragikusan korai halál bénította meg, de az az irodalomszociológiai helyzet is, amelyben alkotnia kellett: vidéki városban, Szegeden élt, a helyi irodalom fénykorának lezárulása után, távol a főváros gazdag emberi kapcsolatokat lehetővé tevő irodalmi életétől - így neki nemigen jutottak olyan íróbarátok, akik emlékét úgy ápolhatták volna, hogy elismerésüket személyes tekintélyükkel is megtámogathatták volna. (Akik szóba jöhettek volna ebben az irodalmi kanonizációban: József Attila és - elsősorban - Radnóti Miklós, maguk sem éltek már.) "Kései", élete utolsó éveiben írott versei pedig a munkaszolgálatosként elpusztult alkotó sorsára jutottak: még kéziratban, publikálatlanul megsemmisültek. E körülmények, ha tudjunk, hogy Perkátai műhelyében egy, a Radnótiéval sokban rokon versmagatartás formálódott ezekben az utolsó években, különösen fájdalmas veszteség.
Az életműt körülvevő csönd azonban önmagában nem értékmérő. Az igazi kérdés az, hogy azok a versek, esszék, kritikák, amelyek mégis megszülettek s immár e gyűjteményben hozzáférhetővé is válnak, értékesek-e, megérdemlik-e a mai olvasó figyelmét? Vagy másképpen fogalmazva: "megszólítják-e" a mai olvasót? Vissza