Életbátorságra vezető kalauz

Előszó

ÉLETBÁTORSÁG.
(A Rádióban elhangzott 1931 dec. 8.)

A mai kor pszichózisához - midőn az emberek nem az évektől öregednek meg, hanem: a lelküktől - hozzátartozik, hogy a szivekben kihűlőfélben és kialvófélben van: az életbátorság erénye.
Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Tény az, hogy a modern technika gigantikus és grandiózus kereteit építette meg az emberi életnek... Drótok zizegnek, turbinák örvénye zúg, gépek zakatolnak... könyvek, munkások, tőkék tömegei versenyeznek, hogy raffinált és nagyarányú kényelemmel tegyék boldoggá a század emberét, akinek egy szép napon nem fog meglepetést okozni, ha a holdat lehozzák a földre, vagy ha a földgömb elkezd nyugatról keletre forogni... (Wells.)
A boldogulás gépháza robbanásig fűtve: ... és soha annyi loccsanás a hidak alatt, ... soha annyi , összetört, démonoktól hajszolt ember, soha annyi megkínzott, láthatatlan tövisekkel koszorúzott emberszív, mint manapság.
A világháború, amely a mi finom és nagyratartott Európánkat egy óriási hullaházzá változtatta, amelynek lövészárok-ravatalán kilencmillió Ábel véres teteme penészedett a gyökerek alá: mindnyájunkat elkoptatott, felőrölt, lefokozott és megrontott.
A halott milliók mellett itt járnak köztünk élő testekben a félig megholt lelkek milliói, azoknak a millióknak feláldozott és elsodort nemzedéke, akiket - Remarque szava szerint - a háború megölt, anélkül, hogy a gránát széttépte volna. Itt van a szörnyű örvények forgatagából hazakerült harmincévesek nemzedéke: akik az iskolapadból kerültek a lövészárokba és ott vérbe és halálba temették az élet legszentebb éveit, ... egy nemzedék, amely alig felejtette el az édes anyatej ízét s ölelés helyett meg kellett tanulnia ölni - nehogy őt magát megöljék... Vissza