Előszó
Egy életmű örökségét veszi kezébe most az olvasó „A kultúra és Győr szerelmese..." címet viselő, Pernesz Gyula hátrahagyott írásait, beszédeit, levelezéseit tartalmazó kötettel. Az ember munkásságának értékét, jelentőségét talán az mutatja meg a legjobban, amit örökül tud hagyni belőle. Ami a halála után is megmarad, hogy tovább gazdagítsa az utána jövőket.
Aki, mint jómagam is, személyesen ismerte Pernesz Gyulát, hallotta előadásait, olvasta egy-egy nyomtatásban megjelent írását, már akkor érezhette, hogy nem mindennapi felkészültségi!, rendkívül sokoldalú és hallatlanul alapos kutatómunkát végző egyéniséggel áll szemben. A régi latin közmondás azt tartja: Vox audita perit, littera scripta manet, azaz: A hallott szó elvész, az írás megmarad. A „hallott" előadások, ha hagytak is nyomot a hallgatókban, mégis idővel elmosódtak emlékezetükben, s különben is alkalmakként csak egy-egy részletét mutatták Pernesz Gyula hihetetlen sokoldalú egyéniségének. De így együtt látva, olvasva a megmaradt és a kedves leánya által összegyűjtött, kitűnően elrendezett, írásba foglalt beszédeit, gondolatait, papíron megörökített hatalmas tudásanyagát, veszi észre az ember igazi értéküket, utódokat is gazdagító örökségvoltukat.
Ha vezetőt, kalauzt keresnénk ebben a hatalmas anyagban való eligazodásra, alkalmasabbat nem is találhatnánk annál, mint amit Pernesz Gyula maga választott a 700 éves Győr 15. műcsarnoki tárlatának megnyitó beszédében. Amint nagy szerényen mondotta akkor, nem tárlatvezetést kíván tartani, hanem Kölcsey Ferenc Parainesis c. művének gondolataival indítani el hallgatóit a tárlat értő megtekintésére. Ezek a gondolatok pontosan ráillenek Pernesz Gyula örökségére is.
„Az, aki életében sokat érzett és gondolkozott, s érzeményeit nyom nélkül elröppenni nem hagyta: oly kincset gyűjthetett magának, mely az élet minden szakában, a szerencse minden változásai közt gazdag táplálékot nyújt lelkének." Pernesz Gyula élete, melyben ily nagy „kincset gyűjthetett", ugyancsak „a szerencse minden változásai között" folyt le. A Győrben töltött, nyugodt körülmények között induló, a város és a kultúra szeretetét már gyermekkorában megalapozó évek után szegedi főiskolás ideje alatt azután belekerült a történelem viharainak sodrásába. Látta a „Balkánra és Afrikába vonuló, fényesre lakkozott hitleri tankok szegedi éjszakázását". Részt vett a szegedi ifjak tiltakozó felvonulásában, s látta „az 1944. március 14-i tragikus napon a Balkán felől Szegedet megszálló, már megvert, megtépázott, porlepte náci sereget is", amelynek megszállása miatt nem mondhatta el „20-án a Kossuthról szóló emlékbeszédet". Aztán át kellett élnie a katonai szolgálat, meg a hadifogság megpróbáltatásait. Onnan hazakerülve olyan évtizedek alatt kellett munkáját a legkülönbözőbb területeken végeznie, amikor a Szegeden nyert, életre szóló indíttatásai a honismeret, a szűkebb haza elmélyültebb és szenvedélyesebb kutatásához nem egyeztek a diktatúra irányvonalával.
Vissza 
