A Hunyadiak a magyar drámairodalomban

Előszó

Részlet a könyvből:

A Hunyadiak a magyar drámairodalomban.
A klasszikus ó-kor legnagyobb gondolkozója, a költészet elméletének legelső megállapítója, Aristoteles, poetikájának tizenharmadik fejezetében a tragédia hősének kiválóságai, a tragikai felfogás egyik tényezőjeként, abban látja, hogy az olyan legyen, »a ki nagy hirben áll, mint Oedipus és Thyestes s az ilyen nemzetségekből származó dicső férfiak.« A tragédiai tárgyról pedig a 14-ik fejezet végén azt irja, hogy kevés nemzetségről irtak tragédiákat, mert midőn a költők tárgyat kerestek, a mythosokban már kész tragikai tárgyakat találhattak; legtöbbnyire ezeket dolgozták fel, minthogy a költői inventio munkája nem volt szükséges hozzájuk.
Az aesthetika atyjának ezen szavai kétségtelenül első sorban a tragikus hős fenségének fokozására adnak útbaigazítást. Fényes származású, magas születésű legyen a hős, a kit hír, dicsőség és a monda nagyító ereje emelnek a megközelíthetetlen nagyság fenséges körébe. Példái: Alkmaion, Oedipus, Orestes, Meleager, Thyestes, Telephos egytől-egyig ilyenek; Pelops, Laios és Oineos királyi véréből származnak, nagy tettek híre, dicsősége övezi a mythostól még inkább nagyított alakjukat. A nagy hír pedig, mely őket övezi, és a monda, mely széles körben él, egyúttal ismeretessé is teszi az ilyen hősöket, ennélfogva Aristoteles szavaiból önként folyik az a követelmény is, hogy a drámai hős általánosan ismert egyéniség legyen. A költői fantázia által feltalált anyag ilyen hősöket ritkán nyújthat, azokat főleg a történelemben és a hagyományban találhatjuk fel, s így Aristoteles utasítása a tragédia legtökéletesebb fajára, a történelmi tragédiákra vonatkozik. Világosabban fejezi ezt ki a görög költők egyik leglelkesebb tisztelője és követője, Horatius, a Piskókhoz írt levelének 128-130. sorában. Vissza