Több száz ízes házi recept

Előszó

Látott már Ön olyan receptkönyvet, amit háromszáz háziasszony és néhány úr írt? íme! Különleges gyűjtemény ez. Olyanok készítették, akik tudják: a vidéki élet olyan egyedi zamattal bír, amit nem szabad veszni hagyni. Mert a konyhában terjengő illatok, a fűszerek csiklandozó aromája meg a gőzölgő ételek melege sokkal többre képes az éhség csillapításánál. A Vidék íze című havi receptújság több mint egy évvel ezelőtt ételmentő vállalkozásba fogott. Arra kértük olvasóinkat, küldjék be szűkebb hazájuk jellegzetes és családjuk kedvenc, jól bevált receptjét. Szerettük volna elővenni és leporolni nagyanyáink megsárgult receptfüzetét, melynek irkalapjaira egykoron saját kezűleg rótták szorgosan legféltettebb ételeik leírását. Amelyeket aztán a család nőtagjai hozzátoldott megjegyzésekkel tettek még élvezetesebbé, s mentettek tovább generációról generációra. Magunk sem gondoltuk, hogy ilyen sokan ragadnak tollat. Több ezer recept érkezett, amelyek hónapról hónapra fejtörést okoznak: a jobbnál jobb ajánlatok közül melyik hét-nyolc ételt válasszuk be az újságba? Ennél jóval többet szeretnénk másokkal is megkóstoltatni, ezért most háromszázat könyvbe rendezgettünk - természetesen kipróbálva, lefényképezve és mindegyik végéhez mesterszakácsunk véleményét, ötleteit hozzáfűzve. Izgalmas heteken vagyunk túl. Élvezettel olvasgattuk a leveleket, válogattunk a receptek közt, vitatkoztunk, érveltünk ételek mellett és ellen, ha az kevés volt, otthon titokban kipróbáltuk, másnap megkóstoltattuk egymással, aztán együtt újrafőztük, a fűszerezésnél megint megküzdöttünk, hogy aztán végre csinosítgassuk, díszítsük a szakavatott fotósszemek vezényszavára... Mindezek gyümölcsét, az Önök receptkönyvét tartja most a kezében. A levelekből kiderült: akik elküldték receptjeiket, az ételekkel együtt családi hagyományokat, hangulatokat őriznek. Olgi néni például már régen nem él, de győri levélírónk családjában, az unokák örömére süteménye mai napig őrzi nevét s emlékét. Ha Ön kiválasztja Olgi néni gesztenyés kiflijét és elkészíti, képzeletben kicsit mindannyian az ő egykori családi asztalához ülhetünk. Mert az otthon melegét nem tárgyak szítják, hanem a lélek, amely mások örömét keresi. Vissza