A magyar nemzet történelme IX.

Előszó

Sokszor hazafias lelkük egész hevével tiltakoznak az ellen, hogy valaki a negyvennyolcas magyar szabadságharcot forradalomnak nevezze. Újabban a kommunista világnézetnek a magyar közvéleménybe való becsempészése miatt forradalmon valami dicsőt, nagyot, dicsekedni valót értenek ugyan, régebben azonban még a törvényes hatalom elleni lázadást, törvénytelenséget, tehát rosszat értettek rajta. Mivel pedig Magyarország nem az összmonarchia tartozéka, azaz egyik alkatrésze, hanem független és önálló ország volt akkor is, mikor még a Habsburgok uralma alá tartozott, nálunk negyvennyolcban nem belháború volt és nem a törvényes államhatalom ellen volt lázadás, nem a Habsburgok birodalmának egyik része kelt fel a másik ellen, hanem egy szabadságától jogtalanul s a törvény ellenére megfosztott ország folytatott harcot függetlenségéért a hatalom bitorlóival. Ez a harc tehát szerintük lényegében különbözött a forradalomtól. Valóban, ha a kérdést ebből a nézőpontból tekintjük, minden magyarnak egyet kell értenie abban, hogy a negyvennyolcas szabadságharc nem forradalom volt. Világos, hogy hazája függetlenségéből egy magyar se engedhet s nem ismerheti el, hogy Magyarország függetlenségi harca Ausztria ellen a törvényes hatalom elleni lázadás volt. Ámde ennek ellenére is forradalomnak tekintheti a negyvennyolcas szabadságharcot az is, aki szabadságszerető s jó magyarnak vallja magát s Magyarország függetlensége alapján áll. Tagadhatatlan például - de erről a „forradalom" szó ellen tiltakozók teljesen megfeledkeznek hogy azok maguk, akik a szabadságharcot csinálták, Kossuth és társai is forradalomnak nevezték mozgalmukat. Petőfi is így harangozza be negyvennyolcat: „Halaványul a gyáva szavamra... dalom Viharodnak előjele, forradalom!" (Petőfi Sándor: Forradalom Pest, 1848. augusztus) Azok, akik negyvennyolcat kirobbantották, forradalmat akartak s mozgalmukat forradalomnak nevezték, mert olvasmányaik és a kor szelleme alapján mindnyájan a forradalomért lelkesedtek. Világos, hogy negyvennyolccal kapcsolatban a „forradalom" szót nemcsak olyan értelemben lehet felfogni, amely ellen tiltakoznia kell a magyar önérzetnek. Negyvennyolc nem csupán egy jogilag mindig független nemzet küzdelme volt a tényleges függetlenségért elnyomója, egy idegen nemzet, az osztrák ellen, tehát kifelé, hanem egyúttal új eszmék, új intézmények kivívása is volt, azaz küzdelem a régi ellen befelé is: a magyar nemzet haladó elemeinek küzdelme a maradiak ellen. Negyvennyolcban nemcsak Ausztria ellen küzdöttek a magyar függetlenségért, hanem a nemesség előjogai, az elavult rendi alkotmány ellen is harcoltak a népképviseleti rendszerért és a törvény előtti egyenlőségért, a jobbágyság felszabadításáért, a politikai és szólásszabadságért, a sajtószabadságért, a cenzúra ellen stb. Mindezekért akkor is lehetett és kellett volna küzdeni, ha Ausztriával nem lettünk volna közös háztartásban, vagy ha ez a közös háztartás egyenlőségi alapon folyt volna. Hiszen ugyanez időben minden európai országban folytak hasonló küzdelmek s ezek eredményeként mindegyik átment ezeken az átalakulásokon, tehát olyan országok is, amelyeknek szorosan vett függetlenségükért nem kellett harcot folytatniuk. Ha tehát valaki negyvennyolcról mint forradalomról beszél, az nem szükségképpen azt jelenti, hogy az illető nem akar tudni Magyarország függetlenséghez való jogáról s hazánkat az összmonarchia alkatrészének tekinti, s ilyenként szerette volna meghagyni a jövőben is, hanem csak arra figyelmeztet, hogy nálunk negyvennyolcban a magyarság függetlenségi harcán kívül a régi rend ellen is folytattak harcot, új intézményekért is lelkesedtek és olyan elveket is tűztek zászlaikra, melyek egy egészen új világnézetet is képviseltek, tehát hogy negyvennyolc akkor is kitörhetett és ki is tört volna, ha teljesen önálló és független ország lettünk volna, külön királlyal. Vissza