Árpád-házi Boldog Konstancia OP, 1238-1301

Előszó

Ajánlás I.
Valószínű, hogy a kedves olvasók többsége számára, a most kézbe vett könyv az első találkozást jelenti Árpád-házi Boldog Konstanciával.
Ez a találkozás sok érdekességet rejthet magában, hisz a könyv szerzője Piotr Stefániák, az általa felkutatott forrásokon keresztül, az időben távoli XIII. századból is élő személyként mutatja be Őt nekünk.
A hiányosan fellelhető adatok ellenére, e könyv segítségével magunk elé tudjuk képzelni Konstancia életét, s az őt megillető kultuszt is, amely helyileg leginkább a távoli Lemberghez köthető. Ez azért is fontos hely, mert élete ehhez a városhoz kötődött leginkább, hisz Magyarországról ifú leányként ide, a Halicsi Hercegségbe érkezett meg, hogy itt férjhez mejnen Dániel Halicsi fejedelemhez. Lembergben lakott, s itt alapított kolostort a domonkos szerzetesek számára, itt segítette az elesetteket, s itt lépett be a domonkos harmadrendbe is.
A Szent Domonkos vezeklő ül. rendjéhez (ahogy akkoriban hívták őket a terdáriusokhoz) való tartozásával kapcsolatosan egy Szent Domonkos életére emlékeztető legenda is fennmaradt abból a korból. Úgy ahogy a sátán a templomban töltött éjszaka során imába merülő Szent Domonkost kővel megdobta, úgyan úgy nem tetszett neki Konstancia mély vallásossága sem, s ezért egy kődarabbal ugyanúgy őt is a földhöz akarta lapítani.
Ez a kontemplációba merülés, mely Konstancia személyiségének legfontosabb vonását alkotja, Szentünket az elmélyült imádság embereként mutatja be. Ez a belső állapot indítja őt arra, hogy az őt körülvevő világban a tettek emberévé váljon. Olyan emberré, aki segítőkezet tud nyújtani a rászorultak felé, s ezzel nagynénjére, Árpád házi Szent Erzsébetre és nővérére, Szent Kingára emlékeztet bennünket. Boldog Konstancia élete, mai szóval a határvidék emberének élete volt, hisz hivatását elkötelezett keresztényként két nemzet, a magyarság és a lengyelség érintkezési pontján élte meg, melyhez a Halicsi Fejedelemség területén élő ruszinok is odatartoztak Méltán tarthatjuk tehát őt olyan példaképnek, aki a nemzetek közötti megbékélés és a keresztény hitben való egység pátrunósa is lehetne. Ez az elfeledett szent asszony - mert véleményem szerint így lehet őt jellemezni leginkább - életében nagyon közel került Teremtőjéhez, aki megajándékozta őt az élet ajándékával, s Ő életével, imáival, a szegényeknek nyújtott szolgálatával kiérdemelte a mennyországot, melyhez mindig közelíteni igyekezett azokat, akik a közelébe kerültek. Vissza