Előszó
Jó 55 esztendeje annak, hogy dr. Bánrévy Gáborral együtt ültünk az egyetem padjaiban, együtt szívtuk magunkba a jog tudományát és a jog érzékét, nagy mestereket hallgatva és a kiélezett társadalmi...
Tovább
Előszó
Jó 55 esztendeje annak, hogy dr. Bánrévy Gáborral együtt ültünk az egyetem padjaiban, együtt szívtuk magunkba a jog tudományát és a jog érzékét, nagy mestereket hallgatva és a kiélezett társadalmi harcokat figyelve. Egy tanulóköri csoportba osztott bennünket a szerencse, és ott tanultuk meg becsülni, tisztelni egymást. Az ilyen ifjú korban megkötött barátság életen át tart akkor is, ha közben a feleket kedvezőtlen viszonyok messzire is sodorják egymástól, ha életútjuk szét is ágazik. Ha hébe-hóba egymás írására felfigyelhettünk, ha szakmai rendezvényeken vagy az élet véletlen kereszteződő útjain találkoztunk, e barátságunk mindig újból tudatosodott.
Ahogy hivatásbeli pályánk együtt indult, a végén újra találkozott: sok kiváló társ között a Pázmány Egyetem Jog- és Államtudományi Karának szervezésében leghűségesebb, legmegbízhatóbb, szorgalmas, áldozatvállaló társam lett dr. Bánrévy Gábor. Ahogy mindig örömmel gondolok vissza az együtt töltött fiatal évekre a forsan et haec meminisse iuvabit alapján, nincs szükségem időtávlatra ahhoz, hogy öt éves dékánságom s az azt követő néhány éves kari tagságom korszakában életem nagy ajándékának tekintsem ifjú kori barátom együtt munkálkodását.
Talán a kari irányítás legnehezebb, mert aprólékos, személyes sorsokra kiható, következetességet és együttérzést egyaránt igénylő területének gondját vállalta fel, s hogy mit jelentett számomra annak tudata, miszerint e területet nyugodtan bízhatom rá, sem bajt nem hoz rám ott ismeretlen, sem a tájékoztatás nem fog elmaradni, ha szükséges, de feltétlen bízhatom is abban, hogy az ügyek a Kar-alapítók által meghatározott elvek alapján elintézést is nyernek, s ahol szükséges azokról tudnom, ott elém is fognak kerülni, alig lehet a kívül állóval érzékeltetni.
Vissza 
