Poéta és publikum

Előszó

Részlet a könyvből:

"Három börtönbeli NAP, s a magány szépségében megterem Ady Endre számára egy egész életpálya értelme: „a gondolkozás gyönyörűsége..." Ma, amikor már nemcsak fél század lepergése, hanem nagy változások láncreakciója is elválaszt bonyodalmaitól és ütközéseitől, s egész jelképrendszere megfejtett titok, ez a különös gondolatiság hajlít sokunkat újra meg újra vissza hozzá. Igaz, hogyne, dokumentum ő, aki büszke is volt rá, hogy sohasem volt csak-költő, egész egyénisége és minden írásbeli reagálása korra, társadalomra, politikára összefüggő bizonyságrendszer mindarról, ami volt, ami elmúlt. Megmondta: „énáltalam hörgött föl manapság legnyugtalanítóbban a magyar társadalmat kínzó nyugtalanság", s ha a múltat tanulmányozzuk, egyszeribe megkapjuk benne mindazt, amit a szétrobbant úri Magyarországról s boldogtalan népeiről, osztályok és ideológiák örvényléséről, a századkezdet ellentmondásairól tudni akarunk. Ugyanakkor és ugyanott azonban, amikor poéta és publikum viszonyáról vall, úgy határozza meg a megoldást, hogy az máig, a mi mai beteljesedéseinkig, időszerűvé villantja fel a nevét. Mert túl történelmivé vált korjelzésein, íme, nemcsak akkorra, hanem mindmára is igaz: „...hiszen a forradalom: a teljességes Élet".
Ady publicisztikáját mutatjuk be, s ha ez ma már nem is újság, éppen gondolati művessége folytán szükséges. Ennek a különös közírásnak ugyanis olyan bensőséges irodalmi jellege, líraisága van, olyannyira egybevág akár Ady novellisztikájával, akár Ady költészetével, hogy nagy poétánk művészi képe sohasem lehetne teljes nélküle." Vissza