Politika, gazdaság és légifegyverkezés Európában az 1920-30-as években

Előszó

Wilbur Wright 1903. szeptember 14-én végrehajtott 30 méteres motoros repülése volt a nyitánya a légiközlekedés és a katonai repülés rohamos fejlődésének.
Franciaország 1910-ben, Nagy-Britannia 1911-ben, Németország 1913-ban látott hozzá légiereje megszervezéséhez. A kezdetben csak felderítést, tüzérségi megfigyelést, futárszolgálatot ellátó pilóták feladata egyre bővült, s a repülőgépek tökéletesedésük, tűzerejük növekedésének arányában mindinkább használható fegyverré váltak a hadvezetés kezében.
A háború kezdetén a hadviselő felek 1 340 repülőgéppel rendelkeztek, a végén pedig 62 700-zal. A légierő e rohamos fejlődése hozzájárult ahhoz, hogy tömegesen alkalmazva - az egyéb fegyvernemekkel és új harci eszközökkel egyetemben - sikeresen befolyásolja egy-egy hadművelet eredményességét, még az állóháború viszonyai között is. Ezek az új lehetőségek felkeltették a katonai szakértők érdeklődését - az 1918-ra - fegyvernemmé fejlődő légierő iránt, hiszen az I. világháború befejeztével egy sor hadművészeti kérdés maradt megválaszolatlanul.
Az ipari fejlődés tendenciáit és a légierő lehetőségeit felismerve, a kor feszítő társadalmi - gazdasági helyzetét látva, a fenti hadművészeti problémák megoldási lehetőségét kutató Giulio Douhet olasz tábornok megalkotta az u. n. „Légiuralom-elmélet"-et, (másként az „Önálló légi háború elmélet"-ét, amely óriási hatással volt a hadtudomány két világháború közötti fejlődésére, az egyes nagyhatalmak katonai doktrínáinak kialakítására és az új háborúra való felkészülésre. Vissza