Politikuspályák

Fülszöveg

A felszabadulás utáni évek élvonalbeli politikusairól cikksorozatot indít a Társadalmi Szemle. Reméljük: szerény eszközeinkkel - és az adott terjedelmi lehetőségek között - sikerül majd némiképp kielégíteni azt az érdeklődést, amely egyre nő történelmi közelmúltunk iránt, különösen a fiatalok körében. Nem az a célunk természetesen e vázlatokkal, hogy e korszakos jelentőségű éveknek a történetét egyszerűen néhány korabeli politikai vezető tevékenységének tulajdonítsuk. Hiszen az 1944-től 1948-ig terjedő időszakban, amelyről ezúttal bővebben akarunk szólni, csakis hatalmas tömegek vihették végbe azokat a változásokat, amelyek sarkaiból forgatták ki a régi, úri Magyarországot. A nemzeti egységfronton belül és kívül, a nagypolitika műhelyeiben és a tömegek körében is roppant erejű osztályküzdelem folyt. A felszabadulás lehetőségével élve, a tömegek harca révén sikerült felszámolni a nagybirtokos rendszert, korlátozni, majd felszámolni a nagytőkét, megtörni a kiváltságosok művelődési egyeduralmát, kiszorítani a hatalomból a kizsákmányolókat, megnyitni a lehetőséget a szocializmus építéséhez. E nagyot alkotó, lendületes évek folyamatainak ábrázolása - több, jelentős mű megjelenése ellenére - továbbra is igen nagy feladatot ró a társadalomtudományokra.
Az elmúlt negyedszázad történetével foglalkozó tudományos ülésszakok, tanulmányok, cikkek (köztük a Társadalmi Szemle hasábjain napvilágot látott "Folytonosság és megújulás" című cikksorozat) csak érintőleg térhettek ki a koalíciós évekre, az 1945 és 1956 közötti korszakon belül is szükségképpen az 1949-1956-os periódusra mint közvetlen előzményre koncentráltak. Az is nyilvánvaló, hogy csak a legfontosabb történéseket, folyamatokat vizsgálhatták, s mellőzni kényszerültek azt a drámát, amit e kor vezető politikusai számára a személyes döntések, választások kényszere jelentett. Vissza