PonyClub Magazin 2006/11.

Előszó

Minden kétséget kizáróan a december az év legizgalmasabb hónapja. Nem csak azért, mert a tanáraitoknak mindig akad valami gyors felmérni- és értékelnivalójuk a szünet előtt, s ilyenkor általában ki sem láttok a sok dolgozatból... Gondoljatok csak bele: először is megérkezik ez a kedves, idős öregúr, hosszú, ősz szakállával és a rénszarvasaival, aki azért teszi meg évről évre azt az irdatlan nagy utat, hogy kifényesített kiscipőcskéitekben gyömöszölhesse ajándékait. Azután pedig hipp-hopp, alig telik el pár hét, s máris ott fényeskedik, ékeskedik, olvadó hókristályokat rázogatva le jó szagú fenyőpalástjáról az ünnep szép királynője: a karácsonyfa. Szoknyája alatt úgy lapulnak az odarejtett ajándékok, mint a kiscsibék tyúkanyó szárnyainak fedezékében. Aznap, amikor betoppan hozzánk az ünnep, olyan könnyű jónak és figyelmesnek lenni. Még Boris is abbahagyja hirtelen Willy fülének cibálását, Lusti pedig azon nyomban kiejti karmai közül Boris farkát. A csikók szépen visszateszik a fára az évekkel ezelőtt elővigyázatosságból beszerzett törhetetlen díszeket, s befejezik a velük való dobálózást. Most béke és áhítat lengi be a szobát: megérezték a karácsonyi vacsora fenséges illatát, s egy pillanattal később már mind az öten ott ülnek a helyükön az asztalnál. Csak a mancsok koszosak s a patkók sárosak, de tudom jól, semmilyen hatalom nem fogja őket kikönyörögni a fürdőszobába, főleg én nem, aki e percben olyan meghatott vagyok, hogy ismét együtt a család ezen a gyertyafényes, fenyőillatú estén. Nos, ilyen a mi karácsonyunk. Meséld el, a tiéd hogy telt! Vissza