Előszó
SZÉKELYUDVARHELY
Ezer esztendő múlva is, amikorra falvakkal és városokkal szórta tele az élet ezt a földet, ahová a magyarok bejövetele előtt csak a dolguk végeztével ismét gyorsan hazatérő sóvágó és vadászó szomszédos törzsek jártak, ma is érezzük, hogy ezt a mai napig is olyan sok rengeteggel borított földet nem is lehetne másképen nevezni, mint Erdélynek: Borús, sötét, sűrű ködbe burkolózó, fenyegető, szélviharban rázkódó, zokogó erdők, gonosz szellemek, rettenetes rémek lidérces hazája, vagy kacagó, verőfényes, csupa vidámság, madárdalban úszó, csevegő patakok csörgedezésében fürdő, békeséget lehelő megnyugtató berkek, mintha tündérország közepében járnánk: Erdély!
A székely főváros ugyan Marosvásárhely, kint a hegyek közül, a széles folyó völgyében, ahol lassan, de mégis simán és könnyen le lehet jutni pár száz mértföldön át a Tisza-Duna közére, ahonnan szintén könnyebben és gyorsabban jött Nyugat minden hatása, a magyar királynak Esztergomiból vagy Budáról minden kívánsága és parancsszava, Székelyország szíve, az anyaszék azonban mégis Udvarhely. Szinte jobban kifejezi a székely lelket ez a kicsi fészek. Jobban el van dugva hegyek és erdők közé. Jóval kisebbszerű, szegényebb, székelyebb, mint Vásárhely. Pár arasznyi helyre van összesűrítve a Nagy-Küküllő partján az egész város és benne ezer esztendők lelke, legendája, története.
Itt álmodik a város határa egyik domboldalán Orbán Balázs báró faragott-cifrázott fából emelt mélázó síremléke a hún eredetről, a szomszédos hegytetőn porladozó Bud várának udvari dicsőségéről, vagy Réka királyné roppant temetéséről egy távolabbi hegytetőn. A másik domboldalon az Ugronok pihenőhelye, a katholikus rabonbánok kriptája tornyosul. A város közepén a székely honvéd faragott-kapus díszítésű házikója szomorkodik: elvitték belőle az ércalakot, eltüntették, összetörték, megsemmisítették. Az érchonvéd hiányzik, de helyette mennyi élő acélizmú és aranyszívű székely honvéd jár itt ezeken a macskaköves utcákon, tanul az iskolákban és imádkozik a templomokban.
Vissza