Magyar Kultúra 1932. január 5.

Előszó

Részlet:
"Lehet-e a mai viszonyok között okosan s önámítás nélkül boldog újévet kívánnunk egymásnak? Nem merő szócsilingelés-e ez ma, kegyetlen játék, megtévesztő illúziókeltés vagy üres megszokásból eredő, naiv udvariaskodás ?
Attól függ, milyen világnézet talaján állunk. Akiknek ez ^ föld minden, akikre nézve az életnek nincs magasabb rendeltetése, mint a múló évek lehető kiadós kiélése, azoknak csakugyan nc'héz ma józanul boldog újévet kívánni. Azoknak ez a sötét előjelekkel nyíló újév csak egyre lehet jó : hogy felocsúdjanak, hogy még jobban csalódjanak a világfelfogásukban s még jobban belássák, mennyire hamis és ingatag az az alap, amelyen állnak.
A keresztény világfelfogás talaján azonban lényegesen kedvezőbb a helyzet s biztatóbb az eligazodás. Itt ma is, minden nyomorúságunk mellett is, a szónak igazi értelmében, a dolgok teljes őszinte valóságában boldog újévet kívánhatunk és kívánunk magunknak s egymásnak. A mi hitünk szerint ugyanis az életnek s az élet minden mozzanatának voltaképeni irányítója, intézője, bölcs kitervezője s láthatatlan gondviselője ma is ugyanaz, mint volt a béke s a viszonylagos jólét napjaiban s ez a gondviselő a szenvedéseinkben éppúgy virraszt felettünk, mint a vigasság éveiben. A mi theocentrikus eligazodásunk azt az Istent látja a világ, az élet s a történések középpontjában, aki mindenekelőtt az igazság Istene, aztán a boldogságé s végül a szépségé, akiben tehát hinni, remélni s akit szeretni mindenfelett érdemes és kötelességszerű. Mint az igazság Istene eligazít ; mint a boldogság osztogatója, kételkednünk s kétségbeesnünk nem enged ; mint a szépség örök forrása és tárháza, vigasszal tölt el s szeretetre gyullaszt maga iránt. így sohasem vagyunk árvák, sohasem hiába szenvedők, sohasem céltalanul küzdők, sohasem elveszettek. Még akkor sem, ha éhen kellene halnunk valahol az erdő közepén, vagy belefagynunk , a tél hidegébe az utca szélén ... "

Vissza