Előszó
Levél az Olvasóhoz
Kedves Olvasó, ki kezébe vette iskolánk Emlékkönyvét! Érdekes könyvecskét tart kezében, becsülje meg, s lapozzon bele mielőbb! Azt hiszem, meglepődik majd Mert nem azt találja benne, amit gondolatban vár Nem talál benne gondosan összeállított statisztikákat, a dicső múlt jeles bizonyítékait, fellengzős adathalma zokat, sok-sok igazolást arról, hogy milyen nagyszerű ez az iskola.
Szándékunk szerint az Emlékkönyv az emlékeké és az
emlékezőké, valamint az Öné, Kedves Olvasó!
*
40 évvel ezelőtt, a Postaügyi Értesítő 1954. március 27-i 12. számában jelent meg az az értesítés, amely a Postaforgalmi Technikum „alapító okiratának" tekinthető.
Nagyon nagy dolog volt ez, hiszen a postás szakemberek képzése világszerte belső képzéssel, nem iskolarendszerben folyik. Ez az iskola volt az első, s az országban most is a legnagyobb. Ennek az iskolának a tapasztalataiból, tanárainak munkásságából nőttek ki azok a technikumi, majd szakközépiskolai tantervek, az a képzési szerkezet, amelynek alapján kiépülhetett az ország többi postaforgalmi iskolája is.
Ez az iskola volt az eredet, a forrás
Több mint 10 ezer azoknak a száma, akik itt végezték a középiskolát, szerezték meg első szakmai képesítésüket. Többek mind a mai napig élő kapcsolatban vannak az iskolával, ki mint a Posta vezető munkatársa, ki mint éppen az iskola tanára. De nem ritka, hogy a beiratkozásnál kiderül, a nebulónak nemcsak a mamája, hanem már a nagypapája is itt végzett!
Azt hiszem, ez a legnagyobb eredményünk, a kivívott bizalom! Nap mint nap meggyőződhetünk arról, hogy bízik bennünk a szakma, bíznak bennünk a szu lők.
Az élet változásait hűen követte iskolánk, rugalmasan s előrelátóan döntöttek azok, akiknek dönteniük kellett. Sok esetben kényszer volt, de szerencsére volt „szabadon választott" lehetőség is. A banki képzés beindításához nemcsak belső szándék, külső jó partner, a Postabank is kellett, s a Magyar Posta Rt. kapcsolatrendszere alapján a Providencia Rt. is megjelent a szakképzésben. Az iskola több lábon áll, tanulóink egyre több hasznosítható ismeret birtokában vállalhatnak majd munkát.
S ez a legjobb „igazolás": nem leendő munkanélkülieket képzünk, minden végzősnek lesz munkahelye!
3
50 esztendő
az ember életében nagyon nagy idő. Az ember öregszik, fárad, s a fiatalos lendület, nekibuzdulások, újrakezdések
elkopnak.
Az Iskola más! Az iskola örökifjú, mindig változó s megújuló. Évről évre új csiripelő „verébcsapat" veszi birtokba; vannak, akik még maradnak, s a végzősök csapatától búcsút veszünk. Ahogyan minden találkozás magában hordja a búcsú pillanatát, az iskolában egy tanév - egy történelmi pillanat -alatt lepereg a kezdet, a folytatás és az elválás.
A középiskola mindig kamaszkorát éli, a diákok ugyanolyan korúak, zömében ugyanazok a kérdések, problémák, felfedezések izgatják őket.
A tanárok csapata sem az állandóságot képviseli. Az öregdiák is lassan már csak a régi tablókon találkozhat hajdani tanáraival. Van, aki csak másik iskolába, van, aki nyugdíjba, és sajnos már többen az „örök vadászmezőkre" távoztak. Rajtunk azért jobban látszik az idő.
Az 1954-ben alapított első postás szakemberképző iskola, a Postaforgalmi Technikum is sokat változott az ötven esztendő alatt. Lett szakközépiskola, felvette az akkor új banki képzést; 1996-tól a Gervay Mihály Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola nevet viseli. Az elmúlt évek alatt kialakult körülötte a postaforgalmi iskolák országos köre, ami lassan szűkülni kezd. Iskolánk ma is a legnagyobb intézmény a postás szakemberképzésben.
Üdvözlet minden egykori és mai diáknak - a régiek már tudják, hogy jó volt itt tanulni, élni! A mostani diákoknak búcsúzóul csak annyit, hogy az elválás pillanatában érdemes visszanézni.
Bálás Kristóf igazgató
Vissza 
