Praktika 2009. február

Előszó

Részlet:
" Kedves Olvasó!
Ahogy végiggondolom azokat a témákat, amelyeket ebben a hónapban a figyelmébe szeretnék ajánlani, egy nagyon erős közös nevező tűnik fel. Méghozzá az, hogy mi mindenre képes az ember - másokért. Manapság, amikor sokféle erő abba az irányba hat, hogy zárkózzunk be, törődjünk csak a magunk bajával, ezt különösen fontosnak tartom. Hogy szánjunk néhány pillanatot arra: vajon mi kinek a kedvéért hozunk szívesen áldozatot? Ez az áldozat persze nem feltétlen pátosszal teli, talán nehezünkre sem esik, és lehet, csak egyetlen embernek szól. De mégis létrehoz valamit, ami talán még erősebbé teszi a kötést. Itt van például a farsang. Hogy nincs éppen kedvünk mulatozni? Hát rendben. De ha van az iskolában vagy az óvodában jelmezbál, a gyermekünk pedig izgatottan készülődik, persze, hogy nekiállunk maskarát fabrikálni. Mert értük sok mindenre képesek vagyunk. Az anyák jobbára ilyenek. Az enyém például rendkívül jó ízlésű, ügyes kezű nő volt, lánykorában kiválóan megtanult kézimunkázni, apróságokat meg is varrt, de igazi varrótudománnyal nem rendelkezett. Emlékszem hogy egyszer néger babának öltöztetett: barna harisnyanadrág, barna pulóver, egy kész papírmasé álarc és hát egy rafiaszoknya, amit szőlőkötöző rafiából szálanként csomózott fel valami gumipántra. Esténként a konyhában a hokedlin ücsörgött, vagdalta a szálakat, hurkolta, lassan haladt, mert rengeteg ilyen szálból áll össze egy rendesen zizegő, hullámzó cucc. " Vissza