Prelűd halál után III.

Előszó

Részlet az előszóból:
"Obersovszky Gyula sorsát: életét és költészetét minden tekintetben az 1956-os forradalomban vállalt szerep és az elszenvedett megtorlás határozta meg. Minden más csak "előjáték" és "utójáték", az élet középpontjában - biográfiai és filozófiai, történelmi és erkölcsi értelemben egyaránt - a forradalomban, majd a vészbíróság előtt és a siralomházban szerzett személyes tapasztalat áll, és ennek a tapasztalatnak a jellegét, minőségét a halál közelsége adja. A halál mindig nagy kihívása a költészetnek, mindig mozgásba tudja hozni a személyiség teljességét, és a létezés végső értelmével szembesíti a költőt. Így történt ez a pusztító betegséggel, egyszersmind a nemzethalál szorongató víziójával számot vető Adynál, az elmúlással szembesülő kései Babitsnál, Kosztolányinál, az öngyilkosság gondolatával küzdő József Attilánál vagy a gyilkos történelmi erőszakkal szembesülő Radnótinál.
Az ötvenhatos forradalom ágyútüzek és sortüzek között születő pátosza maga is az "élet vagy halál" (és a "szabadság vagy halál") ősi dualizmusától kapta erejét, és mindenképpen "predesztinálva" volt arra, hogy létrehozza egy élet és egy életmű gondolati, érzelmi és erkölcsi középpontját. Obersovszky Gyula Prelűd halál után című kétkötetes versgyűjteményét (maga a cím is a "halál" fogalmát állítja a középpontba!) minduntalan áthatja az a felismerés és meggyőződés, miszerint a költői sors sűrűsödési pontját a magyar forradalom néhány napja képezi. A könyv bevezetőjében a költő arról beszél, hogy 1956. október 23-án a Bem téren látta meg "a történelmet, a történelmi akaratot, amit nem lehet csinálni-manipulálni, ami jön magától, megértettem a népet, a fetisizált népet a maga konkrét valóságában, mint teremtő elemet, és a csodát is felfogtam, a felsőfokút, amiben egy nemzedéknek csak egyszer lehet része, amiben több nemzedéknek, ölelkezőnek és kevésbé ölelkezőnek is, csak egyszer lehet része, ami megkerülhetetlen, mint a tenger Amerika felé menet, ami életelememmé vált egyszerre s mindenkorra, ami nélkül képtelenné váltam érzésre és gondolatra, és képtelen vagyok érzésre és gondolatra azóta is..."
Obersovszky költői pályája természetesen jóval a forradalmi pillanat előtt indult, a gyűjteményes kötet 1945-től kezdve ad képet erről a pályáról, de mintha a korábbi versek is csupán a készülődés lelki dokumentumai volnának: a készülődésé a hatalmas és megváltó pillanatra, amely fordulatot hoz a költő személyes sorsában és a történelemben egyaránt. Erre utal a korai versekben kitapintható Ady-hatás, amely nyelvileg és stilisztikailag is érzékelhető, még inkább erkölcsileg, minthogy ez a hatás a fiatal Obersovszky Gyula költői szereptudatát szabja meg. Önmagáról alkotott képe nemt függetleníthető attól az önképtől, amelyet olyan Ady-versek rajzolnak elénk, mint a nevezetes Hunn, új legenda. "A tolakodó Gráciát ellöktem, / Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem, / A Minden kellett s megillet a Semmisem" - tett vallomást egykor Ady. "Lobogva jöttem / üszkösen távozom / Rövid utat jártam / s hogy voltam / azt se mondhatom / Lenni akartam / Fényleni / mint sokszín görögtüzek / amint az égről le / a földre ömlenek" - mondja Obersovszky, aki nyomban ez után a vers után Adyra hivatkozva így beszél: "Csak mértem a / hitemet csöbörszám / csak takartam / pírban égő orcám / csak születtem / minek is mivégre / csillagot dobálni / a csillagos égre / Ady apám mi az én vétkem / Ady apám / hiszen nem is éltem"." Vissza