Premier 2009. december

Előszó

Lapzárta, évzárta

Ilyenkor, lapzártafrász idején akkor kezd beszűrődni valami kis fény az alagút végén, amikor Orsi leteszi az asztalra a végleges tartalomjegyzéket. Persze még mindig nem lehet hátradőlni, de a nehezén már túl vagyunk. Ekkor szembesülünk magunk is néhány meglepetéssel, jelen esetben azzal, hogy évek óta nem volt ilyen lapszám, amelyben ennyi új szerzőt köszönthetünk a Premierben.
De menjünk sorjában. December-januári számunk mottója: Hungarikonok (hogy miről is van szó, arról beljebb, bővebben). Keleti Éva rögtön gyönyörű, publikálatlan Ruttkai-fotóját ajánlotta a címlapra, az első debütáns pedig Szőcs Géza, akivel néhány éve Faludyék csillaghegyi kertjében, illetve egy kolozsvári könyvbemutatón találkoztam. Most arra kértem, a Faludy György botjáról készült szubjektről írjon nekünk, s örömmel vettem, hogy Gerevich kardja és Cziffra György kottáskönyve is hasonlóképp megihlette. Szintén érintettség okán kértem meg Rényi Andrást, az ELTE Művészettörténeti Intézetének igazgatóját, hogy vesse papírra gondolatait Szotyory Lászlónak El-Kazovszkij emlékére készített, A rítus című festménye kapcsán. Az magától értetődött, hogy a Konok-Hetey művészházaspár személyes tárgyaiból készült Haraszty-mobil-szoborról az egyik érintett, Konok Tamás értekezzen. Egy másik kitűnő szobrászművész, Farkas Ádám munkáival már találkozhattak olvasóink, memoárjaival azonban még nem. Az apropót most az szolgálhatta, hogy a Borsos Miklóstól stafétabotként kapott betűvésőt B. M. monogramját formázó, gyönyörű márványtömbbe foglalta.
Gyémánt László festményének alanyát - ez a ritkábbik eset - ezúttal maga választotta. Meglátta és megszerette Balogh Annát a Madách Spamalot produkciójában. A portré mellé szerzőként két pályatárs, Szente Vajk, illetve Hajdu Steve neve vetődött fel. Végül utóbbi küldte el az interjút, az egyszerűség kedvéért Tokióból. Gömöri György versei pedig Londonból érkeztek, egy kedves hangú e-mailt követően; még a nyáron, Pesten járva olvasta a Premiert, tetszett, szívesen publikálna nálunk. S még mindig a nemzetköziség jegyében: februárban fantasztikus tárlat nyílik a Szépművészetiben, a legnagyobb franciák festményei orosz múzeumok anyagából. Vári Attila élvezetes dolgozatában a "Párizs-Moszkva-tengely" száz év előtti, különös világát eleveníti fel egy festett vásznakat is gyűjtő vászonkereskedő szemszögéből.
E röpke köszöntő egyben válasz is arra az olvasói és szerzői kérdésre: az állandó munkatársakon kívül miként lehet bekerülni a Premierbe. Egy jó írásnál nincs jobb ajánló, de egy aktuális apropó, egy véletlen találkozás is sokat segíthet. Jut eszembe, nem is erről szerettem volna írni. Ám hely és idő hiányában marad a lényeg: minden kedves olvasónak boldog karácsonyi ünnepeket, a ránk váró tízes esztendőben pedig minél több tízes kört, azaz telitalálatot kívánok.

Kárpáti Tamás Vissza