Előszó
Részlet:
Amit elmondandó vagyok, az Lipcsében történt, 1923 szomorú nyarán. Az infláció mindnyájunkat kifosztott. Szüleink elszegényedtek. Az utcák szürkék, piszkosak és elhanyagoltak voltak....
Tovább
Előszó
Részlet:
Amit elmondandó vagyok, az Lipcsében történt, 1923 szomorú nyarán. Az infláció mindnyájunkat kifosztott. Szüleink elszegényedtek. Az utcák szürkék, piszkosak és elhanyagoltak voltak.
Esett az eső.
- Megmondjuk ma? - kérdezte tőlem Heinz.
Anyámra gondoltam és húzódoztam.
- Azt hiszem, az öregemet megüti a guta, - vélte Heinz vidáman és öklével jelentősen csapott a levegőbe.
Az a kilátás, hogy az apja keményen elnáspángolja majd, nem tudta megfélemlíteni. Egyformán erős volt az adásban és elviselésben.
Házunk kapuja előtt elbúcsúztunk. Heinz néhány lépést ment, aztán visszaszólt hozzám: - ami engem illet, én bizony még ma megmondom az öregúrnak! - A térképtartóját megforgatta maga fölött és eltűnt az utcahajlásban.
Én fölmentem a lakásunk lépcsőin. Keskeny, kitaposott lépcső volt, a kis ablakokon át csak gyéren esett rá a napfény. Az ablakok az udvarra nyiltak. Mi a második emeleten laktunk.
Anyám nyitott ajtót. Tálalókötény fehérlett rajta.
- Pszt, csend legyen, Günther, - suttogta, - Buzelius úr még alszik! - Buzelius úr kövér diák volt, aki a bejárattól jobbra eső szobában lakott.
Vissza 
