Primitív és kultúrvallások, iszlám és buddhizmus

Előszó

Ez a könyv a vallás csodálatos világát tárja fel és írja le.
A vallás az emberiségnek az az örökké megújuló törekvése, hogy e világ anyaga és kézzelfogható valóságai mögött megismerje az örökkévaló lényeget, hogy rövid arasznyira terjedő élete alatt megtudja: honnan jött, miért él, hová megy és van-e az életének a mulandóságnál maradandóbb alapja?!...
Végtelen világ, melynek kezdetei belenyúlnak abba a homályba, amelyből az emberiség fejlődésnek indult s hosszú évezredek multán mai fejlődési fokára eljutott. A vége pedig szintén ködbe vész, mert ki tudná megmondani: lesz-e vége a hitnek, lesz-e idő, amikor az emberek szive nem lesz üres áhitat és szeretet nélkül?!...
A ködbe vesző mult és az előttünk levő jövendő két végtelenbe futó vonala közt a vallás egyike az emberi szellem leghatalmasabb megnyilvánulásainak. Hatalmas folyam, amely rengeteg eret, patakot és folyót magába vesz, de mondhatjuk nyugodtan azt is, hogy a végtelen óceán még hatalmasabb áramlata, amelynek hatása kiterjedt a múltban és jelenben a földnek majdnem valamennyi népére.
Ha talán nem áll is feltétlenül az, hogy minden embernek van vallása, mert az emberi fejlődés legalacsonyabb fokán lehetnek olyan emberek, akik nem jutottak el a világ valósága mögött lehetséges magasabbrendű világ tudatára s akikben nem született meg az áhítat borzongása, a modem kultúra pedig egész bizonyosan kinevelte azt az embertípust, amelynek nincsenek metafizikai szükségletei, - az azonban kétségbevonhatatlan, hogy a vallás világa egyike a leghatalmasabb és legnagyobb kiterjedésű világoknak. A leghatalmasabbak közé tartozik azért, mert úgy meg tudja fogni és úgy el tudja tölteni az emberek szivét, hogy igazságaiért mindent készek feláldozni. A legnagyobbak közé pedig azért sorozható, mert míg a legnagyobb ú. n. világbirodalmak is megelégedtek azzal, hogy egy pár nép vagy ha nagyon sok: a világ harmadának vagy felének az urai legyenek, addig a vallás megtöltötte az emberek szivét a trópusoktól a sarkokig, ura tudatlanoknak és bölcseknek, szegényeknek és gazdagoknak, érzései és kifejezési formái nem ismerik nyelvek, fajok, országok és birodalmak határait, hanem a földöntúli hatalmak imádatában, az előttük való megalázkodásban, az istenség nagysága előtt leboruló áhítatban éppúgy az egész emberiséget átfogó kapcsot teremtett, mint ahogy az erkölcsi belátás meggyökerezteti az egész emberiség testvériségének az eszméjét.
De ez az imádat és áhitat nem egységes. Lehet ugyan, hogy azonos forrásból fakad. A fölöttünk levő csillagos ég végtelene körülveszi egész földünket, a bennünk levő erkölcsi törvény sejtése, a lelkiismeret, Sokrates daimonionjának a szava megszólalhat minden kebelben - a kettő minden idők minden emberéből kiválthatta a vallásosság érzését... Vissza