Primitív művészet

Előszó

A művészet nem játék és nem utánzás
Az élet örök törvénye a változások soha meg nem álló sorában, a fejlődés szakadatlanságában rejlik. Mindennek születnie kell és mindennek elmúlnia. A születés és halál véget nem érő megismétlődései azonban az élet megnyilatkozási formáit új és új változatokba gyúrják, de az új változatok egyre bonyolultabb alakban jelennek meg.
Nincs a világ dolgai között egyetlen egy, amely eredendő lenne. Minden hosszú, megelőző folyamatok eredményeként áll elő, hogy azután a fejlődés lépcsőfokain törjön előre a tökéletesedés és a megsemmisülés felé. Egyébként érvényes ez az anyagi világ alakulására, a növényi, állati és emberi élet formaváltozásaira és mindarra, ami az ember szellemi életéből teremtődött meg. Vonatkozik elsősorban a művészetre, amelynek fája talán legmélyebben eresztette gyökereit az emberiség lelki talajába. A művészet eredetének minden magyarázata csak hamisságra vezet, ha csak egy pillanatra is szem elől tévesztjük azt az igazságot, hogy az ember, az emberiség semmit nem teremtett veleszületett hajlamból. A látszatra velünk született hajlamok is hosszú fejlődési folyamatok eredményéül álltak elő.
A világ nem szabad feltételeznünk és elfogadnunk, hogy az ember, amikor néhány évszázezreddel ezelőtt megjelent a földön, lelkében esztétikai törekvéseket rejtett. Ösztönös hajlamokat arra, hogy belső elképzeléseit érzékelhető módon kifejezze, hogy ábrázolja a környezetében lévő dolgokat, állatokat, embereket és a természet egyéb jelenségeit. Egyszóval, hogy művészetet teremtsen. Vissza