PRopaganda a mai médiában

Előszó

Mindenki akar valamit - a meggyőzésre irányuló kommunikáció kiirthatatlan a személyközi kapcsolatokból és a médiából egyaránt. De miért kellene kiirtani? Nem arról van szó, hogy létünk teljességével, személyiségünkkel, fellépésünkkel, habitusunkkal - attól kezdve, hogy belépünk az ajtón, köszönünk, kezet fogunk és mosolygunk - akarva-akaratlanul hatást keltünk, benyomást gyakorlunk társainkra? Kimondott és leírt mondataink is szándékainkról, vágyainkról akaratunkról tanúskodnak. Az elektronikus médiában megjelenő üzenetek esetében is elképzelhetetlen pusztán információkról gondolkodni. Átfogó és átható értelmezési keretek, mély kulturális jelentések, társadalmi normák, érzelmi hatások jelennek meg a sztorikban, narratívákban, diskurzusokban; a populáris kultúra sztárjai vagy a közéleti szereplők megjelenítésében és a reklámok képeiben egyaránt.
Szűkítsük hát le a kérdést: ha ilyen tágak a tudattalan hatás határai, melyek a tudatos meggyőzés közvetett és közvetlen elemei? És hogyan változnak a demokrácia elterjedésével, a demokratikus átalakulással? A meggyőzési technikákat régi szóhasználattal propagandának nevezzük. A kifejezés manapság azonban nem cseng jól. A totaliter diktatúrák - a sztálini és náci rendszerek - a cenzúrával együtt alkalmazva kegyetlen célokra használták a propagandát. az akkor pozitív kifejezés csillogása már a hidegháború alatt megkopott, legalábbis a szabad világban. De kinek ne tűnt volna fel, hogy a propaganda eszköztárából jónéhány visszaköszön a demokratikus rendszerekben is? Hogy a piacgazdaságban és a demokratikus politikai életben alkalmazott PR és a szabad, demokratikus média is használja az érzelmi meggyőzés olyan eszközeit, amelyek emlékeztetnek a propaganda egyes kommunikációs fegyvereire? Vissza