Propertius elégiái

Előszó

Sokszor nemcsak pro captu lectoris, hanem és legtöbbször készülésük kezdetétől fogva is habent sua fata libelli, kivált ha a nonum prematur in annum elve vagy inkább végzete valósul rajtuk. Propertiusnak átültetésére, ki irodalmunkban ez ideig úgyszólván semmi polgárjogot nem nyert, már Catullus- és Tibullus-fordításom bevégzése után mintegy kötelezve éreztem magamat. Catullusomról ezúttal nem szólok, mert a magy. tud. Akadémia classica-philologiai bizottságának határozatából nem-sokára teljesen átdolgozott új kiadásban fog megjelenni. De Tibullusomat szóba kell hoznom, mert igazolni kívánom Propertius-forditásom alakját. Tibullusomról ugyanis, melyet a Kisfaludy-társaság adott ki, a társaság Évlapjainak 18-ik kötetében (1882/3) Zichy Antal és Lévay József mondtak véleményt s az utóbbi azt vallja, hogy az alexandrin-versalakot ez elégiák magyarosítására maga is leghelyesebbnek tartja. Zichy Antal kifejti ugyan, hogy nem barátja a régi klasszikusok rímes fordításainak, de végre is oda concludál, hogy «olyan sikerült vállalat előtt, minő a szóban forgó Tibullus-fordítás is - leteszem a fegyvert ». Az Évkönyvek idézett kötetében olvasható véletlenül Baksay Sándornak egy idevágó nyilatkozata: «Nyelvünknek ritka tökéletességeül szokták és szoktuk felróni, hogy a hellen-római mértékes versalakokra egyéb modern nyelvek fölött kizárólag és talán egyedül alkalmas. Lehet tökéletesség, de egyúttal szerencsétlenség is: mert ez az oka, hogy a római-görög klasszikai remekek irodalmunkban s közönségünk előtt mindeddig idegenek, ismeretlenek. Vissza