Publius Vergilius Maro Aeneise

Előszó

Midőn Róma nagy művészének - mint Arany Vergilt nevezé - Aeneisét a M. T. Akadémia kegyéből közrebocsátani szerencsém van: szinte félek, hogy feleslegesnek fog tartatni, miután - nem is említve a régibb fordításokat - újabb időben minden évtized egy-egy új magyar Aeneissel gyarapította irodalmunkat; hogy én mégis újból lefordítottam, illőnek tartom felőle röviden számot adni.
1874-ben Fábián GÁBOR-nak csinos magyar Rutiliusa megjelenvén, a Bevezetésben irodalmunk buzgó apostolának, Toldy Ferencz-nek is egy levéltöredéke világot látott, melyben a többi közt így szól: "Íz, csin, tűz vagyon a versbe', ha mesteri mű" (Kazinczy) ily Virgilünk nincs, ilyen kell nekünk, s ilyen nem lesz többé, ha általad nem. Ez méltó feladás hozzád, ezért esd hozzád költészetünk." - E sorok nyilvánosságra kerülvén, többé már nem csupán a czímzettnek, hanem szóltak mindazoknak, kik az ó remekművek fordításával foglalkoznak; én részemről úgy vettem, s annál hathatósabban költötték fel bennem a szendergő ösztönt, minthogy én Vergilt már ötven év előtt ismerni és szeretni tanultam; számot vetvén tehát magammal: quid valeant humeri? hozzá fogtam habozás nélkül; a kedv megvolt, gondok terhe se zsibbasztott, s így nagy elfoglaltatásom mellett is sikerült e nem éppen csekély munkát több kedvteléssel mint vesződséggel szerencsésen végrehajtanom.
Tudom, hogy tökéletest nem adtam, habár a tőlem telhető legjobbat adni igyekeztem; a jobbat és szebbet arra hagyom, a ki - az Írás szavai szerint - utánam jő, és előttem lesz. Vissza