Századok 1978. (nem teljes évfolyam)

Előszó

Részlet az 1. számból:
Az 1918-1919. évi forradalmak után kiépülő ellenforradalmi rendszer kezdeti - a trianoni béke aláírásáig terjedő - időszakának nemzetiségpolitikája az ország területi integritásának megmentésére irányuló erőfeszítések szolgálatában állt. El akarta hitetni, hogy tanult az 1918 előtti nemzetiségpolitika hibáiból, s hogy kész konkrét rendeletekben megnyilvánuló "messzemenő" előérzékenységre a nemzetiségek megtartása, visszahódítása érdekében. Nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy épp a nemzetiségek köréből találhasson és tolhasson előtérbe olyan politikai erőket, amelyek készek kiállni a területi integritás védelmének képviseletében.
A magyarországi nemzetiségi mozgalmakban szerepet játszó személyek közül a bácskai sváb származású Bleyer Jakab, a budapesti egyetem germanista professzora látszott a legalkalmasabbnak arra, hogy a Magyarország területi integritása érdekében folytatandó nemzetiségpolitikát mint a magyar kormány német nemzetiségű tagja, nemzetiségügyi minisztere képviselje. 1917-ben lépett fel először a német nemzetiség bizonyos kulturális igényeinek szószólójaként a világháborús összeomlás küszöbén a nemzetiségi problémákra felfigyelő Tisza István által megengedett szerény keretek közt. 1918-1919-ben elhatárolta magát az erdélyi szászok Rudolf Brandsch vezette, elszakadásba torkolló mozgalmától, de nem helyeselte a Guido Gündisch által képviselt autonomista törekvéseket sem. Elutasította a Károlyi-kormány német autonómia-törvényét is; a nemzetiségpolitikát új alapokra helyező Tanácsköztársasággal szemben pedig kifejezetten mint ellenforradalmár lépett fel, aktív szerepet játszva megdöntésében. Egész politikai arculatával, amelyen erős garnitúrájába, amely számára azonban elsősorban azáltal vált hasznossá és felhasználhatóvá, hogy mint német tudott vezető szerepet vállalni a Magyarország területi integritásáért folytatott küzdelemben. Vissza