Előszó
A közelmúltban egy érdekes szociológiai jellegű felmérésről lehetett olvasni a hazai sajtóban. A körkérdés arra irányult, hogy kit tartanak személyes példaképüknek a megkérdezett, 25 év alatti...
Tovább
Előszó
A közelmúltban egy érdekes szociológiai jellegű felmérésről lehetett olvasni a hazai sajtóban. A körkérdés arra irányult, hogy kit tartanak személyes példaképüknek a megkérdezett, 25 év alatti fiatalok.
A válaszok meglepően, - vagy a kor közhangulatát ismerve talán már nem is annyira meglepően? - elsősorban sikeres üzletembereket, a médiavilág futtatott szereplőit sorolták fel, aztán népszerű popsztárokra utaltak. Meglepő, hogy történelmi, tudományos és művészeti életünk kiválóságai - akiket vitán felül nemzeti büszkeségeink között tartunk számon - csupán a „futottak még" kategóriájában kaptak szerény helyet. Szokatlan volt az is, hogy sportolókra alig esett szavazat. Sokan egyáltalán nem jelöltek meg a számukra példát mutató, követendő személyiséget. Erősen átalakulóban van a hazai közízlés, de azt is joggal mondhatjuk, hogy átalakították. Tudatosan, és a társadalom lezüllesztésének megfelelő irányban.
Nem kevésbé elgondolkodtató volt a megjelölt személyekhez hozzáfűzött indokolás. A „miért" kérdésre a válaszadóknak több mint kétharmada azt felelte, „mert sokat keresnek". Mindegy, hogy miért, mindegy, hogy miben - a lényeg az, hogy sokat.
Már nem az ügyesség számít, hanem az ügyeskedés.
Ezek szerint most az évszázadokon át őszintén, vagy csak nemtörődöm belenyugvásból hangoztatott személyek és eszmények végleg a süllyesztőbe kerültek? Vagy még lehet segíteni a gyorsuló ütemben leépülni látszó hazai helyzeten?
Sokan nem ismerik fel, hogy a földi gazdagságért gyakran a szellemi szegénységgel kell fizetni, az igénytelenség látótávolsága sokaknál csak az orruk hegyéig terjed.
Vissza 
