Puszták népe

Előszó

Vidéken születtem és nevelkedtem, de a falvak életéről sokáig alig tudtam többet, mint ha városban pillantottam volna meg a napvilágot. A parasztok lelkivilágát jó ideig csak hallomásból ismertem. Pusztán születtem és ott is laktam serdülő kamasz koromig. Puszta magyarul nemcsak azt a regényesen szabad, tengervégtelenség legelőt jelenti, melyen Petőfi méneseinek körme dobog, a dunántúli magyar nyelvben ezt egyáltalán nem jelenti, abból az egyszerű okból, mert ott ilyenek nincsenek. A Dunán túl a nagybirtokok közepén épült s néha egész falu számba menő cselédlakások, istállók, fészerek és magtárak együttesét jelenti, melyet azért nem lehet tanyának nevezni, mert a tanyán csak egykét család él, ezeken meg néha száz-kétszáz is. A dunántúli pusztán van iskola, van templom, vagy legalább kápolna, rendszerint a kastély egyik szárnyához ragasztva. Van tehát kastély is, hatalmas, gyönyörű park közepén tennisz-pályával, mesterséges tóval, gyümölcsössel és fejedelmi allékkal és mindezek körül remekbe kovácsolt magas vaskerítéssel, sőt körülötte kegyeletes emlékként várárokszerű pocsolyával. A kastély után a legdíszesebb, sőt néha még annál is tekintélyesebb épület az ököristálló. Aztán a gazdatiszt lakása, melyet nem tudni, milyen hagyományból majd mindenütt ciprusok és fenyők öveznek. A gazdatiszt házánál valamivel kevésbbé díszes az ispán lakása. Ennél is kevésbbé díszes a főgépészé. Vissza