Rabságban

Fülszöveg

A következő pillanatban hangos csattanással becsapódott az ajtó, és a szobára koromsötétség borult. Zoltán azonnal kidugta a fejét a fedezék mögül. A láthatatlanságban is látni vélte azt a pontot, ahol a támadó mozdulatlanná merevedett.
Ott kell lennie, biztos, hogy őt látom, zakatolt az agya. Az előző percek fegyverropogása utáni hirtelen csend borult a szobára. Még Schneller is halkabban és ritkábban nyöszörgött. Zoltán úgy hegyezte a fülét, mint egy vadászkutya. Egy apróbb zajra, egy hangosabb sóhajra várt, hogy megbizonyosodjék: az összekuporodott alak, akit a támadónak vél, nem káprázat.
Jól tudta, ha most téved, mindannyiuknak vége. Egyetlen lövésre van esélye! Ha az nem talál, ha az ember mégis máshol rejtőzik, akkor a torkolattüzére célozva egyből kilövi őt.
És ekkor - Schneller két nyüszítése között - a halálos csendben felfigyelt egy jól ismert, halk kattanásra, amit csak egy fegyver bekattanó tárja okozhatott. A hang egyértelműen abból az irányból érkezett, ahol Zoltán a kuporgó alakot vélte látni.
Nem várhatott tovább. Az elképzelt emberi sziluett, a támadónak hitt még sötétebb folt a sötétségben alig négy méterre volt tőle. Normális körülmények között csípőből, vagy akár levegőben úszva is telibe találja. Most mégis úgy célzott, mintha ötven méterről kellene eltalálnia egy feldobott kétforintost.
Mielőtt meghúzta a ravaszt, gondolatban leszámolt mindennel... Vissza