Rács és aranyfüst

Fülszöveg

Különleges és különös könyvet vesz kezébe az olvasó ezzel a verseskötettel: Petri Csathó Ferenc, a közülünk immáron tizenegy éve véglegesen eltávozott költő különféle folyóiratokban és kézírásos hagyatékában fellelt, eleddig önálló kötetben még nem publikált verseinek gyűjteményét. Néhányan ugyan tudtak ezen opusokról, azonban lassan-lassan feledésbe merültek, annál is inkább, mivel szülőatyjuk sem törődött velük igazán - mintegy megtagadva őket -, elkészültük után többé feléjük se nézve. De miért is csodálkoznánk ezen, hisz nem bánt atyai jóindulattal többi gyermekével sem. Életében megjelent egyetlen kötete, a 111 vers is csak nagyszívű barátai összefogásának eredményeképp jöhetett napvilágra: magánkiadásban.
Elmondható tehát: Petri Csathó Ferenc nagyon rosszul menedzselte önmagát, de inkább kijelenthető: egyáltalán nem menedzselte. Sőt, ha ilyesmivel egyáltalán próbálkozott is valaha, a dolog bizonyosan balul sült el, inkább rontva, mint javítva amúgy is bizonytalan helyzetén. Amikor már minden valamirevaló - verselő, prózát író - ismerősének, barátjának volt legalább egy kötete: neki nem. Később se. A fentebb említett, magánkiadásban megjelent verseskötet is csupán halála előtt két évvel hagyhatta el a nyomdát. Pedig nem akármilyen csapat tagjai, az akkori "nagy generáció": Suki Béla, Szuromi Pál, Zoltánfy István, Novák András, Dér István, Veress Miklós, Szepesi Attila, Simai Mihály, Baka István, Katona Judit, Temesi Ferenc vették körül. És mégse. Az ok, igazándiból, mostanra meg nem fejthető. De, úgy gondolom, nem is igazán fontos. A versek a fontosak, amelyek most így, időrendbe sorakoztatva, hitem szerint pontosan visszatükrözik, miképpen indult az ifjú és harsány Petri Ferenc a világnak, hogy azután (Szepesi Attila szavaival élve) "megjárva a poklok legsötétebb bugyrait" végül joviális mosollyal, Petri Csathó Ferencként tekinthessen vissza önmagára és a világra, miképpen a keleti harcművészek, kik nem kis áldozatok árán járják végig a lépcsőfokokat, csak azért, hogy a fehér, a sárga, a narancs, a zöld, a kék, a barna, majd a fekete öv megszerzése után újfent magukra ölthessék a hófehéret. Kérem, olvassák ezeket a verseket szeretve, az ifjúkori barát és iskolatárs; Kremser Péter és a volt feleség, Vereb Gabriella visszaemlékezéseivel egyetemben! Vissza