A pillantásfogás művésze

Előszó

Egy délalföldi nagyfalu egyik főtérhez közeli nádtetős vályogházában 1908. január 22-én Konecsni Alajos hentes és mészáros felesége ötödik gyermekét várja, vajúdik. A férj az iparosok számára akkoriban még kötelező vándorút során egy Pozsony melletti településről, Királyfáról érkezett ebbe az alföldi faluba, Kiskunmajsára, itt ismerte meg, s vette feleségül 1899-ben a helyi viszonyok között módosnak mondható Balogh-család karcsú, dús fekete szemöldökű leányát, Teréziát. Az ötvenholdas birtok lehetőséget adott arra, hogy az iparos vő önálló hentesüzletet nyisson, s vágóhidat béreljen a falu keleti határrészében, a gyönyörű alföldi parasztbarokk Kálvária közelében. A biztonságos gyarapodást szapora gyermekáldás követi, már a házasságkötést követő évben megszületik Trézsi, aztán 1902-ben Imre, a következő évben György, majd 1906-ban Pösze. A család kiegyensúlyozott, boldog életet él, anyagi gondok és betegség nem háborgatják az itt immáron véglegesen gyökeret eresztett Konecsni Alajost és egyre terebélyesedő családját. Most azonban a várandós asszony még vajúdása közben is kisebbik fiáért, Gyuriért aggódik. - Hogy van Gyurika ?- kérdezi a fájások szüneteiben férjétől az asszony. A kedves arcú, apja vonásait öröklő ötéves kisfiú súlyos betegen fekszik a másik szobában, diftériás láz szorítja torkát, átizzadt párnáján egyre erőtlenebbül lélegzik. S talán éppen akkor, mikor öccse a világra jön, kis teste utolsó görcsbe rándul, megfojtja a torokgyík. Az egyik Konecsni-gyerek felsír, a másik örökre elnémul. - Hogy van Gyurika? - kérdezi ismét az asszony. - Most már jobban- feleli szomorúan a férj. Másnap Konecsni Alajos bejelentette az elöljáróságon és a plébánián a születést és a halált is. Mikor Varga Mihály apátplébános meglátogatja a gyásztól sújtott családot, a síró édesanyát így vigasztalja: - Ne sírjon, asszonyom. Az egyiket elvette az isten, de adott helyette másikat A legifjabb jövevényt a szülők ismét György névre kereszteltetik. Vissza