Radar

Előszó

Már a második világháború előtt ismeretes volt, hogy rövid, de különösen ultrarövid hullámok vételénél a közelben haladó repülőgépek interferenciát okoznak. E jelenségeket az okozta, hogy a repülőgépekről visszaverődtek a hullámok és ezek a vevőhöz szintén eljutottak. A visszaverődés vételének célszerű felhasználása képezte alapelvét a radarkészülékeknek, vagy más néven rádiólokátoroknak.
A radar a második világháború első szakában védelmi, defenzív fegyver volt. A háború későbbi szakában támadó célokra is felhasználták, különösen a nagytávolságú légibombázásoknál.
A radar lehetővé tette a támadó repülőgépeknek oly nagy távolságokról való felkutatását, ami fénytani módszerekkel tekintetbe sem jöhetett. Emellett a radar-távolságmérés pontossága olyan nagyfokú, ami eddig semmi más módon elérhető nem volt. A rádióhullámok terjedését a sötétség, felhőzet, köd nem akadályozza és ezért a radar sötétben vagy rossz látási viszonyok mellett egyaránt használható.
Korszerű radarberendezéssel a radartól nagy távolságig a környező terep térképszerűen látható és a hatótávolságán belül a repülőgépek, hajók földrajzi helyzetüknek megfelelően megfigyelhetők; távolságuk, sebességük és haladási irányuk bemérhető. A radar emellett olyan rádióbemérő-készülék, mely egyedül önmagában működőképes és nincs szükség ellenállomásra a bemérendő tárgyakon.
A radar a második világháború legjelentősebb technikai alkotása. A háború alatt elsősorban katonai célokra használták: ellenséges repülőgépek és hajók felderítésére, éjjeli vadászokban, a tüzérség tűzvezetésének irányítására, tengeralattjárók felkutatására, nagytávolságú bombázó repülőgépekben vakbombázások végrehajtására stb. Vissza