Gyakorlati jellegű magyar helyesírás

Előszó

A helyesírás nem a szemnek és a fülnek ügyessége, mert azt nem az olvasás és másoláson alapuló önképzés útján tanuljuk meg, hanem az elméleti és gyakorlati módon együttesen és öntudatosan szép összhangban fejlesztett ész és kéz jártassága által. Az alapos nyelvtani tudás adja meg az észnek az öntudatos nyelvérzéket, de ez még nem elég, az elmélettel mindjárt párosulnia kell a gyakorlati alkalmazási képességnek is. Alkalmas példákkal ugyanis írással, kézzel rögtön érvényesíteni is kell tudnunk az elméletet, a szabályokat. Minthogy rég kitapasztalt sikeres módszer főleg a tanítás kezdő fokain, hogy a versbe szedett szabály és annak szembeötlő példákon való alkalmazása szinte eltörölhetetlenül vésődik az ifjú fogékony emlékezetébe, azért ahol alkalmasan tehettem, versbe is foglaltam a szabályt és az emlékezetbe vésendő szavakat. Ily gyakorlati jellegű kis helyesírási vezérkönyvet írtam a Zászlónk Diákkönyvtárának, a Magyar Tudományos Akadémia "A Magyar Helyesírás Szabályai" (1922) nyomán, a helyesírás egész területére kiterjesztve figyelmemet. Először a lényegest, a legfőbb szabályokat megtanulhatja ebből az ifjú, majd fokozatosan a legnagyobb finomságokat is elsajátíthatja mindenki. Miután több éven át tanártársaimmal ez újabb keretben kipróbáltam már Kalocsán és Pécsett a helyesírás ily gyakorlati tanítását és ez mindig sikerrel járt, bátorkodom közzétenni a Diákkönyvtárban is.
Pécs, 1992. december 25. Vissza