Vigasztaljátok népemet

Előszó

„Vigasztaljátok, vigasztaljátok meg népemet - így szól az Örökkévaló". A névtelen babilóniai próféta jól ismert szavai nem csupán annak idején a fogságba hurcoltakhoz szóltak, hanem mindazok számára figyelmeztetésül szolgálnak, akik megvigasztalhatják a gyász miatt lesújtott barátaikat, hozzátartozóikat. Nem véletlen, hogy a zsidó hagyományban az egyik legfontosabb parancsolat a nichum avélim, a gyászolók megvigasztalása.
A zsidóság az élet vallása. „Ezek az Örökkévaló törvényei, amelyeket gyakoroljon az ember és éljen velük" - olvassuk Mózes tanításai között. S a hagyomány ehhez hozzáteszi: „éljen velük, s ne haljon meg általuk". A törvény az életet szolgálja, ám nem feledkezik meg azokról sem, akik már nem lehetnek közöttünk. Az élethez ugyanis hozzátartozik a halál. Akiket szerettünk, nem felejtjük el soha, még akkor sem, ha már többé nem is találkozhatunk velük. Ahogyan Dávid király énekelte híres gyászdalában (legjobb barátja, Jonatán elvesztésekor): „Akik szerették egymást életükben, akik kedvesek voltak egymás számára, míg ajkuk mosolyra nyílt, halálukban sem válhatnak el".
A zsidó vallás szertartásai elkísérik a gyászolót a legmélyebb fájdalom szakadékaiba, majd fokozatosan visszaszoktatják az életbe, az élők világába. A szomorú halálhírt nem szeretjük közölni egymással, nehogy fájdalmat okozzunk vele. Az ókorban sófárhangot szólaltattak meg, később a ház előtt kiöntötték a fürdővizet. Manapság letakarunk minden tükröt a lakásban: aki oda belép, nem kell kérdeznie semmit...
Hagyományos szokás szerint minél előbb el kell temetni a halottat, addig a gyászoló fel van mentve még az imádság elmondása alól is. Vissza