Éneklő ifjúság 1942. október

Előszó

Ha gondolatban végigszáguldok az elmult években előadott önképzőköri zeneszámainkon, sajnálattal kell megállapítanom, hogy nem szolgálták azt a célt, amire az önképzőkör zenéje hivatva van. A baj az volt, hogy csak klasszikus darabokat játszottunk, magyar népdalaink pedig keveset forogtak műsorszámainkon. Hogyan is történhetett meg ez a nagy hiba? Úgy, hogy kevés még ma is azoknak a fiúknak a száma, akik tisztán látnák a magyar népi zene jelentőségét nemzetünk életében. Ez pedig igen szomorú dolog. Mert hidd el kedves olvasóm, hogy erre magyarságunknak éppen olyan szüksége van, mint az irodalomra.
Nem ismerik a fiúk a sajátságos népi zenét, mert a tanórán kívül nincsen semmi, ami bevezetné őket a magyar népdal pentatonikus zenevilágába. Így tehát az önképzőkörre vár ez a feladat. Tudom biztosan: még sok kör nem végezte el ezt a feladatot, s nem csak a mi műsorunkon szerepelt keveset a magyar népi zene. Éppen ezért fel hát fiúk, s ha tudjuk és tudtuk eddig is hirdetni a magyar népi irodalmat, akkor ne feledkezzünk meg a magyar népi zenéről sem. Ha önképzőkörünkön meg tudtuk ismertetni Veres Pétert, Erdélyi Józsefet, s a többi népi írónkat, úgy megismertethetjük Bartók Bélát és Kodály Zoltánt is. Önképzőkörünkön tehát ne csak klasszikusoktól játszunk, hanem: magyart a magyarnak! Előtérbe Bartók Béla apró zongoradarabjaival, Kodály biciniumaival, meg a mi szebbnél-szebb népdalainkkal!
Vissza