Kodolányi János

Előszó

Minden intézménynek kötelessége, hogy névadójának emlékét valamilyen módon ápolja. Szerencsés helyzetben van a Kodolányi János Főiskola, hiszen a nevében jelzett nagyszerű íróról van mit mondani az utókornak. A szerencse most kétszeresnek mondható. Az éppen tízesztendős főiskola olyan művet tesz közzé, amely egyrészt a bemutatott író, a névadó, másrészt a szerző okán méltán tarthat számot jelentős érdeklődésre. Hiszen a Pécsett élt, nemrégiben elhunyt Rajnai László Kodolányi Jánosról írott esszéje igazi szellemi csemege.
Rokona annak a műnek, ami néhány évvel ezelőtt ugyancsak Székesfehérváron látott napvilágot: a Vörösmarty Mihály életművéről szóló könyvnek. Miként ott, itt is egy rendkívül művelt, tájékozott, az irodalmi elemzést hallatlanul elegánsan művelő irodalmár szellemi utazásának lehetünk tanúi. A Kodolányiról szóló kézirat 1956-ban született meg, tehát még az író életében. Megelőzhette volna kiadása Tüskés Tibor hajdani fontos monográfiáját is, de ez nem valósulhatott meg. Mindmáig kézirat maradt. Számomra nagy örömöt jelent, hogy a kéziratból most kötet lett. Legfőképpen azért, mert gondolatmenete, finom észrevételei, találó és mértéktartó értékelései hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy a század kiemelkedő írói életművét mindjobban megismerjük. Rajnai végigvezeti olvasóját az életrajzon és az életművön. Vissza

Fülszöveg

Egy normális korban vezető irodalomtörténész és kritikus, jeles esszéista lehetett volna. Megvolt hozzá a tehetsége, szinte enciklopédikus világirodalmi tájékozottsága, s rendelkezett azzal a különleges képességgel, hogy tudását érthetően, lendületesen, tárgyába szinte beleélve magát - adja át az olvasónak. Nem így történt. Rajnai László, a budapesti bölcsészkar eminense, a kritikákat és tanulmányokat publikáló fiatal irodalmár ígéretes indulását megtörte az 1948-ban bekövetkezett kurzusváltás: a kommunista hatalomátvétel. Ekkor Pécsre, szülővárosába húzódott vissza, majd a Sorsunk megszűnése után - amelybe rendszeresen írt -, nem maradt számára „más, mint a termékeny hallgatás". Előbb antikváriusként kereste kenyerét, majd betegsége miatt leszázalékolt, visszahúzódó, különc figuraként ismerték Pécsett. A belső emigrációt azonban két dolog enyhítette: Várkonyi Nándor barátsága, a vele való szinte napi érintkezés szellemi izgalma és a műfordítások sora. Goethe, Humboldt és Herder nehéz, filozofikus szövegét ültette át magyarra, s közben, szinte mellékesen megállapította olaszországi tanulmányai során, melyik Dante-portié a költő hiteles ábrázolása. Monográfiát tervezett Kölcseyről, Széchényiről és Weöresről, de csak két nagyobb kézirattal készült el. Az egyik a Vörösmarty Mihály című nagyesszéje, amely az Árgus Kiadó és a Vörösmarty Társaság gondozásában látott napvilágot, negyven évvel megírása után. A másik, sokat emlegetett, írója által szinte rejtegetett kézirat a Kodolányi monográfia, amelyet 1956 januárjában fejezett be. Ennél alaposabb, az író lelki útjait, pokolra szállásait is megrajzoló, műveinek teljesítményét világirodalmi kontextusban értelmező és értékelő mű kevés született Kodolányiról. A szerző elküldte a kéziratot az írónak, aki meglehetősen elutasítóan viszonyult Rajnai László meglátásaihoz. Ennek több oka is lehetett. Az egyik mindenképpen az, hogy a magányos tudós és autonóm értelmiségi az esszéisztikus monográfia egyik passzusában kíméletlen szavakkal ítélte el az éppen csak berendezkedő diktatórikus rendszert. Akkoriban Kodolányi is támadások kereszttűzében állt, joggal tartott attól, hogy e kézirat illetéktelen kezekbe kerülve mindkettőjükre bajt hozhat...
Íme végre kézbe vehetjük a lappangó életmű újabb remek darabját, - amelyhez majd társul a pécsi Pro Pannónia Kiadónál megjelenő kritikák és tanulmányok gyűjteménye - remélve, hogy Rajnai László írásművészete megkapja azt a szakmai rangot és megbecsülést, amit már rég kiérdemelt. Vissza