Rajz kézikönyv

Előszó

A kisgyermek mindenre rácsodálkozik, ami körülveszi, szinte valamennyi vizuális ingerre reagál. Később a látvány nagy része megszokottá válik, "észre sem vesszük". Az utcán közlekedve például a látvány legnagyobb részére egyáltalán nem reagálunk, csupán néhány, úti célunk elérése érdekében fontos ingerre figyelünk fel (zebra, jelzőlámpa, a várt jármű stb.) Ezért meglepő egy érdekes fotó, amely egy általunk megszokott mindennapos tárgyat vagy dolgot mutat be szokatlan nézőpontból, esetleg különleges megvilágításban. Egy festmény vagy szobor is azért élmény, mert valami olyanra hívja fel figyelmünket, amit addig nem vettünk észre, ami csakis alkotója sajátos látásmódjának köszönhető. Nem vitás tehát, hogy a képzőművészet finomítja látásunkat, hozzásegít olyan képi asszociációk létrejöttéhez, melyek feltétlenül szükségesek a vizuális kultúra kialakulásához.
Ma már nem kétséges, hogy a látást nevelni, fejleszteni kell, s hogy ehhez nem elég a mind nagyobb mennyiségű vizuális inger nyújtása (ez egyébként spontán megtörténik az audiovizuális eszközök, a film, a tv, a video stb. révén), hanem tudatos tájékozódásra, szelektálásra, a lényeges és lényegtelen elkülönítésre kell megtanítanunk a mindent befogadni képes, rendkívül ingerszomjas gyermeket. Vizuális nevelésünk alaptételének tartom még ma is Balogh Jenő frappáns megfogalmazását, mely szerint: "A gyermeki értelem érzéki képekkel zsúfolt. Vizuális ismereteinek alapja a csodálkozás, amelyet nem kielégíteni, hanem fokozni kell." Vissza