Szólítások (dedikált példány)

Fülszöveg

Örkény István tanulmányt készült írni Rákos Sándor költészetéről: a tanulmány nem készült el, de fontosabb gondolatait Örkény 1974-ben a költőhöz intézett levelében összefoglalta. Ebből a levélből idézünk egy részletet:
"Nagy költészet ez, melyet általános érvénnyel "férfias"-nak szeretnék nevezni, bár tudom, hogy a mi líránkban ez a jelző csak nagyon keveseket illet. Csupa keménység találkozik a verseidben.
Vídia a kés, szíjas izomzatú a kar, gránit a kő, melybe magadat belevésed. "Ólomszárnyon lebegek" - írod gyönyörű Önarckép-edben. Joggal, mert a keménység mellett föllebeg a gyengédség is, ahogy hangvételben is igen széles a skálád az ó-val kezdődő, ódaian szárnyaló soroktól a Kiáltásnyi csönd négy- és hatsoros abszurd razglednicáiig.
Együtt olvasva (nem versenként szemelgetve) érvényesül igazán a kötetek belső feszítő ereje. Tematikailag is, mint például két anya-versed esetén. De, ismétlem, nem az egyes, hanem az egész beszél itt. Voltaképpen azt csináltad, hogy egy aszfalt-fúróval fölrepesztetted, amit versnek nevezünk, és szilánkból-törmelékből hoztad létre a magad egyszemélyes szintézisét.
Kérdem magamtól, kérdem barátaimtól, hogy létezhetsz te egy ilyen szituációban, melyre a "mellőzöttség" a legenyhébb kifejezés? Magad vagy-e rossz árusa portékádnak, vagy süket-e az egész körülvevő világ? Persze, lehet, hogy a forrás mélyebbről tör föl. A te költészeted "Leitmotiv"-ja az, hogy semmit sem vagy hajlandó megbocsátani, sem magadnak, sem másnak. Úgy látszik, mások megértőbb bírák, hajlékonyabbak, vagy legalább szívhez szólóbbak. márpedig az olvasó nemcsak azonosulásra, hanem fölmentésre is vágyik. Az elsőt megkapja tőled, a másodikat nem. persze, ha ebből engednél, összeomlana, amit építettél. De hát úgysem engedsz te, s így inkább miránk, olvasóidra hárul, hogy végre fölléptessünk a dobogóra, hiszen már rég ott a helyed." Vissza