Rákosi Gyula - 70 évem a Fradiban

Fülszöveg

„]\íi is játszote rosszul, ha-jaj, nem is egyszer De a hajtás az mindig megvolt! Az ötvenes évek Kinizsije alaposan legyengített volt, de a közönség megérezte és meg is becsülte azt, hogy nincs számukra elveszett labda. Én ebbe a csapatba kerültem be; én ezt tanultam meg tőlük, az volt számomra a természetes, hogy kőkeményen küzdünk, ha jobb is az ellenfél, akkor is az utolsó pillanatig úgy hajtunk, mintha az életünk múlna rajta. Lényegében ez a Ferencváros."

Rákosi Gyula 1952 óta szolgálja a Ferencvárosi Toma Clubot, ahol az ificsapattól kezdve végigjárta a „szamárlétrát", hogy aztán a Vásárvárosok Kupáját (mai Európa Liga) nyert csapat és á magyar válogatott oszlopos tagja legyen. Játszott két világbajnokságon, a római olimpiáról bronzéremmel tért haza, tagja annak a generációnak, amely az ötvenes évek nehézségei után ismét Európa élvonalába röpítette az FTC-t. Pályafutása befejeztével edzőként is irányította a Fradit, míg az elmúlt évtizedekben tanácsadóként segítette... Tovább

Fülszöveg

„]\íi is játszote rosszul, ha-jaj, nem is egyszer De a hajtás az mindig megvolt! Az ötvenes évek Kinizsije alaposan legyengített volt, de a közönség megérezte és meg is becsülte azt, hogy nincs számukra elveszett labda. Én ebbe a csapatba kerültem be; én ezt tanultam meg tőlük, az volt számomra a természetes, hogy kőkeményen küzdünk, ha jobb is az ellenfél, akkor is az utolsó pillanatig úgy hajtunk, mintha az életünk múlna rajta. Lényegében ez a Ferencváros."

Rákosi Gyula 1952 óta szolgálja a Ferencvárosi Toma Clubot, ahol az ificsapattól kezdve végigjárta a „szamárlétrát", hogy aztán a Vásárvárosok Kupáját (mai Európa Liga) nyert csapat és á magyar válogatott oszlopos tagja legyen. Játszott két világbajnokságon, a római olimpiáról bronzéremmel tért haza, tagja annak a generációnak, amely az ötvenes évek nehézségei után ismét Európa élvonalába röpítette az FTC-t. Pályafutása befejeztével edzőként is irányította a Fradit, míg az elmúlt évtizedekben tanácsadóként segítette szeretett nevelőegyesületét.
„A manchesteri George Bestről már messziről meg lehetett mondani, hogy egy igazi vérbeli csibész. Fekete hajúj mokány, szakállas gyerek volt. Ha ilyen kaliberű labdarúgó került az utunkba, mint amilyen Eusébio, George Best vagy éppen Bobby Charlton, akkor Dalnoki Jenci mindig külön szólt:
- Kicsi, most egy picit segíts be jobban - és akkor rámutatott, hogy kit kell hatástalanítani."
„Ha Keleten játszottunk, akkor mi voltunk a fasiszta magyarok. Ha Nyugatonjátszottunk, akkor mi voltunk a kommunista magyarok. Pedig mik voltunk valójában? Kik?
Egyszerű srácok, akik örültek, hogy kitörhetnek a szegénységből, és akik éppen ezért éltek-haltak a futballért."
„A jobb oldali térdemben összeszedtem egy részleges szalagszakadást, miután Palotai Karcsival összerúgtunk: ő is a labdára ment, én is, de végül én jártam rosszabbul. Akkor még nem volt csere, és hiába mondták, hogy jöjjek le a pályáról, nem akartam cserben hagyni a többieket. Úgy voltam vele, ha ugyan meg is sérültem, de akkor is lefogok egy embert. A meccs végére aztán annyira bedagadt a térdem, hogy a sportszárat le kellett vágni róla "
„Ha viszont vannak olyan fiatalok, akiknek nem a könnyebb élet jutott, gondoljanak az én történetemre. Amikor a sötét hajnalok során ott vonszoltam magam édesapám után a buszgarázs felé tartva, ki mondta volna meg, hogy egy napon olimpián, világbajnokságon hallgathatom majd a magyar Himnuszt? Higgyék el, akkor nekem sem volt erőm a későbbi nagy sikerekről álmodozni " Vissza