Kis emberek világa

Előszó

Részlet:
"Ha a jó Isten annak idején, mikor a teremtésemmel babrált, egy kis irói tehetséget adott volna, nagyon csinos históriát tudnék most kikanyarintani az unokabátyámmal való háboruskodásomból. A jó Isten azonban nem lehelt belém irói talentumot, a mit nem panaszképp mondok, hisz annyi iróból hiányzik az irói talentum, hogy jusson hozzá épp egy számtiszt? Ismétlem, nem panaszképp hozom föl, csak sajnálom, hogy önöknek meg kell elégedni azzal a történettel, a melyet én a paraszteszemmel összegyurok és kisütök. (Csak azt ne mondja rá a közönség: Egye meg az ura maga!)
A magam eszétől kezdem tehát azon, hogy bemutatom a történet szereplőit. A főhős az én kedves unokabátyám, Kovácsi János, egy rokonszenves külsejü, de ellenszenves belsejü uri ember. A mit külsőleg mutatott, arra belső tulajdonságaival mind rácáfolt. Magas homloka, nyilt tekintete őszinteséget hirdetett, pedig alattomos és hazug volt. Nagy testi erővel volt megáldva, a miből bátorságra lehetett volna következtetni, pedig félénk, sőt gyáva természetü volt. Legjobban utáltam azonban a fösvény természetét, még a betevő falatot is sajnálta, nemcsak a feleségétől és a gyermekeitől, hanem önmagától is. A falánk embernek sem vagyok tulságosan barátja, azt sem tudom helyeselni, ha valaki, mint mondani szokták, mindenét megeszi, de az meg már igazán természetellenes és fölháborító, hogy valaki könnyezve tekintsen végig azokon a jó falatokon, a melyeket ebédre el fog nyelni és ilyen ember volt az én János unokabátyám." Vissza