Kodály: Székely fonó/Ránki György: Pomádé király új ruhája

Fülszöveg

Részlet a könyvből:
A "Székely fonó" hátterének vázlatos vizsgálatához a legautentikusabb segítséget magától a zeneszerzőtől kapjuk: "A népzenéjében való elmélyedés megmutatta, hogy él még itt egy régi, eredeti értékes, csak fejlődésében megrekedt zenekultúra, amit ki lehet emelni a rárakódott törmelékből, s amire lehet magasabb művészetet építeni." (Bartók emlékezete, 1955) Kodály a célról és módszerről is nem egyszer nyilatkozott: "cél, hogy a nagyközönség megismerje és megkedvelje a népdalt. Erre nem alkalmas a "nagy szótár", mert remek és gyenge vegyesen van benne. Válogatni kell a javából és valamilyen zenei feldolgozással közelebb vinni a közönség ízléséhez. Kell rá a ruha, ha már behozzuk a mezőről a városba. De a városi öltözetben félszeg, szorongó. Úgy kell rászabni a köntöst, hogy el ne akassza a lélekzetét. Akár énekkarra, akár zongorára dolgozzuk, a kíséret mindig csak az elvesztett mezőt és falut igyekezze pótolni." (Magyar népdalok, Előszó, 1906)
Évtizedekkel később Kodály a "Kékszakállú" kezdeti sikertelenségére emlékezve még általánosabb következtetéseket von le: "Mikor a "Kékszakállú" 1918-ban, hét évi hevertetés után felcsendült az operaházban, nemhogy a közönség, de még a falak sem rezonáltak rá. Világos lett: a falakat előbb ki kell bélelni a magyar nép hangjával, ha azt akarjuk, hogy az abból lelkezett művek visszhangra találjanak bennük. A közönséget pedig saját zenei nyelve öntudatára kell ébreszteni, különben meg sem érti, amit ezen a nyelven mondanak neki. A "Háry János", a "Székely fonó" ere a munkára vállalkozott. Vissza