Régi magyar prédikációk

Fülszöveg

A prédikáció, az igehirdetés a barokk kor szinte mindennapi műfaja volt. Prédikált a pap, prédikációt hallgatott a hívő vasár- és ünnepnapokon. Prédikáció kísérte a híveket családjuk, környezetük jeles alkalmain (születés, házasság, papszentelés, halál) éppúgy, mint lakóhelyük örömteli és szomorú eseményein (fogadalmi ünnep, jubileum, járvány, háború és béke, időjárási viszontagságok), vagy állami ünnepeken (új kormányzat, új tisztviselők választása).
A ránk maradt kéziratos és nyomtatott, prédikációs-kötetek általában az egyházi év sorrendjében alkalmaznak alkalmanként egy vagy több prédikációt, katolikusoknál a liturgikus könyveket követve vasár- és ünnepnapokra (de tempore), a szentek ünnepeire (de sanctis), de külön kötetben más alkalmakra is, leggyakrabban nagyböjt napjaira (quadragesimale). A tematikus kötetek közül a halotti beszédeket közlő és a Szűz Máriáról szóló, a kéziratos emlékek közt pedig a fogalmazványok és beszédváltozatok a leggyakoribbak. A közzétett beszédek - bár a szóbeliségre jellemző szónoki fogásokat őrzik - olvasmányul és papok számára prédikációik elkészítéséhez segédeszközül szolgáltak.
Szöveggyűjteményünkkel kettős igény szándékozunk kielégíteni. Egyrészt egyetemisták, főiskolások kezébe kívánunk segédanyagot adni a prédikáció-műfaj tanulmányozásához, másrészt a régi magyar irodalom és művelődéstörténet iránt érdeklődők figyelmét szeretnénk felhívni a keresztény embereket immár kétezer éve kísérő igehirdetés 16-18. századi magyar nyelvű szövegemlékeire. A sok nyomtatott és kéziratban ránk maradt prédikációs-kötetből e kettő célnak megfelelően válogattunk. A korszak vallási felekezeteinek (katolikus, evangélikus, református, unitárius) jeles prédikáció-szerzői szólalnak meg prédikációk időbeli folyamatosságát és egyedi jellegzetességeit, kortól befolyásolt jellemzőit; ugyanakkor közölt szövegeink események, szellemi áramlatok, szokások tanulmányozását is lehetővé tegyék. Vissza